Közélet
2016. december 30.
Óévbúcsúztató véradással

Bár kevesebben, mint tavaly, de így is közel 130-an érkeztek csütörtökön a Vöröskereszt és az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület hagyományos óévbúcsúztató véradására a művelődési központba.

Önkormányzat
2016. december 29.
Több mint 200 határozat

Tizenhat képviselő-testületi ülést tartottak 2016-ban az oroszlányi döntéshozók. Ezek közül 12 munkaterv szerinti (köztük egy ünnepi és egy közmeghallgatás volt), míg négyet rendkívüli fontossággal kellett összehívni.

Hír
2016. december 28.
Hosszú hétvégék

Hosszú hétvégék szempontjából jól alakul a 2017-es év, mert lesz lehetőség többször is háromnapos pihenésre, de szombati munkavégzéssel nem kell számolni. Négynapos hosszabb pihenés viszont nem lesz, csak egy alkalommal, karácsonykor.

Mozaik
2016. december 28.
Tisztelt felhasználók!

2016.12.20-án a Táncsics ágat, és benne az ipari parkot érintő távhőellátási üzemzavar volt, a primer vezeték lyukadása miatt. A hiba észlelését követően a hibaelhárítást haladéktalanul megkezdtük, a szolgáltatást még aznap délután visszaállítottuk.

Hír
2016. december 27.
Tilos a petárdázás!

A petárda birtoklását tiltja a jogszabály. Akinél engedély nélkül van petárda, az szabálysértést követ el, és ezért a büntetés akár 150 ezer forint is lehet. A szórakoztató pirotechnikai termékeket négy kategóriába sorolják, többek között attól függően, hogy milyen veszélyes a felhasználásuk.

Hír
2016. december 27.
Fókuszban a webkereskedők

Jövőre az e-kereskedelem kerül a fogyasztóvédelem fókuszába - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára karácsony előtti sajtótájékoztatóján.

Hír
2016. december 24.
Nem adomány volt, meglepetés

Hetekkel ezelőtt indult a kezdeményezés a legnagyobb közösségi oldalon, ahol Opsuszta Csaba főszervező arról írt, hogy a nyugdíjasoknak szeretnének kedveskedni december 23-án a főtéren megrendezett szeretetvendégséggel, amihez minden segítséget szívesen fogad.

Hír
2016. december 24.
Gulyással várták a rászorulókat

Százötven adag gulyással várták péntek délben a rászorulókat, nehéz helyzetben lévőket a szociális szolgálat munkatársai. Hosszú évek hagyománya az intézményben a hátrányos helyzetűek, hajléktalanok segítése, aminek része a karácsony előtti program is.

Hír
2016. december 22.
Karácsonyi meglepetés

Hátrányos helyzetű fiatalok várták szerda délután a városházán, hogy átvehessék azokat az ajándékokat, amelyeket a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. központjának dolgozói névre szólóan vásároltak meg számukra.

Önkormányzat
2016. december 22.
Ülésrend

Hagyományosan havonta egy ülést tervezett a képviselő-testület a 2017-es évre, amelyekbe a törvény erejénél fogva beletartozik a jövő év szeptemberében sorra kerülő közmeghallgatás is – olvasható a város honlapjára felkerült, a jövő évi munkatervet ismertető dokumentumból.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek