Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2017. évre vonatkozó, NEA-17-M jelű "Civil szervezetek működési célú támogatása 2017." című pályázati kiírása.
Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2017. évre vonatkozó, NEA-17-M jelű "Civil szervezetek működési célú támogatása 2017." című pályázati kiírása.
Nem szereti különösebben a nyilvánosságot Baji Bernadett, aki saját vállalkozását vezeti a fővárosban, mellette pedig több száz hátrányos sorsú gyermeknek okoz örömöt évről évre barátnőjével, Priger Inezzel és sok-sok, azóta bekapcsolódott adományozóval.
A Központi Statisztikai Hivatal Oroszlány településen, a KSH elnöke által 2017. évre engedélyezett önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajt végre 2017. január 1. és március 31. között.
Az érvényes rendelkezések szerint a téli időszakban a családiházas övezetekben a tulajdonos feladata az ingatlan előtti havas és jeges járdaszakasz, gyalogos közlekedésre szolgáló utak, lépcsők tisztántartása, a balesetveszély elhárítása.
A közelmúltban számoltunk be arról az ünnepségről, amelyen a város sportjának elmúlt 90 évét idézték fel, és bemutatták az azt feldolgozó, közel félezer oldalas kötetet. Az eseményen húszan vehették át teljesítményükért az elismerést. Az alábbiakban a kitüntetési indoklásokat olvashatják.
Nem unatkoztak ez évi utolsó ülésükön az oroszlányi döntéshozók, hiszen már a két ülés közötti beszámoló is közel negyven témát érintett.
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, még idén be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.
Kimondhatatlan boldogságot okoztak a Silhouette balett fiataljai hétfőn délután a művelődési központban, ahol a Grincs című darabbal örvendeztették meg a város hátrányos helyzetű gyermekeit.
Harcos mérkőzésre lehetett számítani Budafokon az előzetes várakozások szerint, amire nem is cáfoltak rá a hazaiak. Sokszor már a sportszerűtlenség határát súrolták vagy lépték át, láthatólag nem törődve azzal, hogy esetleg súlyos sérülést is okozhatnak.
A városokban az adventi vásárok és a bevásárlóközpontok, a kisebb településeken a piacok környékén egyre több rendőrrel találkozni karácsony előtt, akik jelenlétükkel a bűncselekmények elkövetését szeretnék megelőzni.