Másfélmilliárdos csúcsjövedelem a megyében
Az előző évhez képest idén több bevallás érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és összességében magasabbak a személyi jövedelmek. Tavaly a legmagasabb éves jövedelmet Komárom-Esztergom megyében, 1 milliárd 561 millió forintot, osztalékként fizették ki.
Jubiláló diplomásokat köszöntöttek
Rajnai Gábor köszöntötte elsőként szerda délután a Bakfark Bálint iskolában Oroszlány 50 és 60 évvel ezelőtt diplomázott pedagógusait, illetve azokat, akik az idei nevelési és oktatási évben kezdték meg pedagógus munkájukat friss diplomásként.
Szabályozták az együttélést
Mint azt a város lakói élőben is követhették a kábeltelevíziós adásból, illetve az Interneten, 23 napirendi pont megvitatása várta kedden a képviselő-testület döntéshozóit, amelyek közül jelentőségében kiemelkedett, a mindenkit érintő téma: a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló.
Így őrzik hagyományaikat
Kis Imréné, a Falu Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tiszteletbeli elnöke volt a vendége az Idősek Akadémiája sorozat őszi nyitórendezvényének kedden a Bányász Klubban.
Vége a veretlenségnek
Jól kezdett az OSE Lions. Négy támadást is kivédtek zsinórban, de nem tudtak élni a kezdeti lehetőséggel. A könnyelmű, elsietett befejezések miatt Kiss Kornélon kívül senki nem tudott eredményes lenni, így nem sikerült belőle előnyt kovácsolni.
Érmek Szlovákiából
A hétvégén az Oroszlányi Judo Club versenyzői a felvidéki Gútán vettek részt nemzetközi versenyen, ahol több mint 250 versenyző állt tatamira. Az erős mezőnyben városunk három sportolójának sikerült érmet szereznie.
Úton a Tudományos és Technológiai Park címért
Ipari Park bővítésével kapcsolatosan júniusban számoltunk be az ún. Tudományos és Technológiai Park (TTP) cím megszerzésének lehetőségéről. A 2016-os évben TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében országosan 40 milliárd forint, GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) keretében 6 milliárd Ft áll rendelkezésre ipari parkok és TTP-k fejlesztésére.
Adakoztak az oroszlányiak
Pénteken délután tartotta meg az Önkormányzati Szociális Szolgálat a szegénység elleni küzdelem világnapjához kapcsolódó gyűjtését
A közigazgatás átszervezéséről is beszéltek
A Komárom-Esztergom Megyei Államigazgatási Kollégium soron következő ülésének ismét a kormányhivatal volt a házigazdája. A rendezvény elején Kancz Csaba kormánymegbízott röviden ismertette a magyar közigazgatási rendszer január elsejétől történő szerkezeti reformjának újabb lépéseit.
Porsche 911 a parkolóban
Egész szezonos kupasorozatot írt ki a 2016-os évre az autósport szövetség, mely 4 futamból állt, és célja az olyan old timer autók népszerűsítése volt, amelyek fő ismérve, hogy 1990. előtt gyártották őket.