A hatóság 3 év alatti gyermekeknek szánt textilruházati termékeket, illetve lábbeliket ellenőrzött. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a mintavételezett termékek mennyire biztonságosak és azok megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak.
A hatóság 3 év alatti gyermekeknek szánt textilruházati termékeket, illetve lábbeliket ellenőrzött. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a mintavételezett termékek mennyire biztonságosak és azok megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak.
Mint arról két hete beszámoltunk, szakmai látogatásra utazott Lazók Zoltán polgármester és Németh Gábor szakmai alpolgármester Siófokra. Ezt viszonozta kedden a Balaton-parti üdülőhely két vezetője, Lengyel Róbert polgármester és Hamvas Péter alpolgármester.
Hagyományos régiók, régiók hagyománya címmel rendezték meg szombaton a XI. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjét a csepeli Munkásotthonban.
Az idén 28 milliót, míg a jövő év elején 50 milliót költ a város arra az új tűzoltó gépjárműre, ami hétfőn délelőtt érkezett meg az önkormányzati tűzoltóság udvarára.
Három évtizede, 1986. augusztus 18-án nyitotta meg kapuit a Táncsics óvoda. Négy csoporttal indultak, majd két csoporttal bővültek, így jelenleg hat csoportba mintegy 140 apróság érkezik az intézménybe nap mint nap.
A lakossági kéményseprést több megyében átvette a katasztrófavédelem. Ez nem azt jelenti, hogy tűzoltók ellenőrzik a kéményeket, a sormunkát változatlanul kéményseprő szakemberek végzik. Az újdonság csak az, hogy ahol a megyei jogú városok nem vállalták a feladatot, ott a katasztrófavédelem szervezésében valósul meg az ellenőrzés.
Bár több probléma is hátráltatta a több mint egy évvel ezelőtt megkezdett Mindszenti úti felújítást, a napokban befejeződtek a munkálatok, és megtörtént a műszaki átadás.
Mint arról beszámoltunk, a Komárom–Esztergom Megyei Kormányhivatal az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, az idei évben is megrendezi a Pályaválasztási Kiállítást, ami a nagy érdeklődés miatt három napon át, november 10-12. (csütörtök-szombat) között várja a látogatókat a tatabányai Földi Imre sportcsarnokban.
Mintegy félszázan gyűltek össze péntek este az oroszlányi Rákóczi Szövetség megemlékezésén, amit az 1956-os forradalom leverésének 60. évfordulója alkalmából rendeztek meg az közelmúltban felújított ’56-osok terén.
A Digitális Jólét Programban kitűzött célok elérésének alapvető feltétele az internet széleskörű hozzáférhetőségét lehetővé tevő, az egész országot lefedő, nagy sávszélességet biztosító hírközlési hálózatok megépítése, ami e projekt, illetve a szolgáltatók által tett önerős vállalások keretében valósulhat meg a tervek szerint 2018. év végéig – hangzott el azon a tatabányai konferencián, amelyen a megye szinte valamennyi települése képviseltette magát.