Hír
2023. január 31.

Zene és duma a színpadon

Nagy közönség kedvencek léptek fel a Dumaszínház idei első előadásán az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében, mely ismét zsúfolásig megtelt.

Hétfőn este a nagysikerű Duma Swing folytatásaként, a Duma Swing 2. műsorral vendégszerepelt a bányászvárosban Janklovics Péter, Kovács András Péter és Illés Ferenc. Az első részhez képest a jókedv nem, csupán a dizájn változott némiképp: a fehér ing és fekete nyakkendő, hózentrógerral helyett fekete ingben, fehér nadrágtartóval lépett színpadra a trió.

A Duma Swing 2. hangulata ugyanaz, mint ez elsőnek, hiszen benne maradtak a felhőtlen, asszociatív mókázások, a zenei konvenciók teljes zárójelbe tétele, és persze a saját dalok, a mash-upok, valamint a spontán zenei ötletelésekből, viccelődésekből kibontakozó dallamok.

A humor nagymesterei ezúttal is egy zenés, improvizatív stand-up előadással szórakoztatták a közönséget, amiben azokat a legelképesztőbb élethelyzeteket jelenítették meg, ahol az emberek zenével találkoznak: céges bulik, fesztiválok, lagzik kerültek górcső alá. Előadtak jazz zenész-képzőt, szerenádot tetszőleges hölgynek, tetszőleges témában, s közben sok olyan sztori hangzott el, melyek zenei tanulmányaikat, pályafutásukat színezték.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek