Az első ilyen megemlékezést 1956 júniusában tartották, a nyári ünnepi könyvhéten, majd a Magyar Írók Szövetségének javaslatára 1963-ban döntöttek az ünnepnap április 11-i megrendezéséről.

A jeles napon önkormányzatok kulturális intézmények, civil szervezetek, tulajdonképpen az egész ország a magyar költészetre emlékezik.

Nemzetünk meghatározó költeményei történelmünk, sorsunk lenyomatai. József Attila hazánk egyik legnagyobb irodalmi alakja, nem véletlen forrt egybe születésnapja a költészet ünneplésével.

A Dunánál című versében a következőket írja: „A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés." E bölcs gondolatok minden magyar nemzedék számára elgondolkodtatóak és örök érvényűek kell, hogy legyenek.

Kultúránk építőkövei azok a maradandó alkotások, melyek láthatatlanul is összekötik a magyar embereket. A vers tömör irodalom, amely rövidségében is fontos gondolatokat, érzelmeket hordoz. A versek tartalmi és nyelvi kifejezőeszközei a fiatal generációnak is élményeket adnak és elősegítik kötődésüket az irodalomhoz. Hidak ezeréves kultúránk és a ma embere között.

A magyar költészet napján egy olyan kincsre emeljük tekintetünket, amely a Kárpát-medencében és a világ bármely táján élő honfitársainknak ugyanazt jelenti: megőrzendő múltat, világlátást, lélekemelő és szétszakíthatatlan összetartozást. Ez az, amit senki sem vehet el tőlünk, és amit mindannyian gyarapíthatunk, óvhatunk és tovább adhatunk.