Hír
2023. május 10.

Adományátadó ünnepség

15.000 eurót, azaz közel 6 millió forintot adományozott a BorgWarner Oroszlány Kft. az SOS Gyermekfalvak, a Benedek Iskola Gyermekeiért Közalapítvány és a Szülők és Pedagógusok a Gyermekekért Alapítvány részére kedd délután Oroszlányban. A cég telephelyén tartott eseményen a szervezetek képviselőin kívül tiszteletét tette Lazók Zoltán polgármester is.

Megnyitó beszédében Fejéregyházi-Kozó Anett HR igazgató elmondta, hogy a BorgWarner a térség egyik legnagyobb foglalkoztatójaként elkötelezetten támogatja a helyi szervezeteket a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A tavalyi évben a BorgWarner MOVES, azaz egy sporttevékenységekkel kapcsolatos globális verseny keretein belül nyerték meg ezt az összeget. Ebben a versenyben 22 ország közel 52.000 kollégája regisztrálta az általuk végzett sporttevékenységeket. Az oroszlányi dolgozók elkötelezettségének és aktivitásának hála, a tavalyi évben a BorgWarner TURBO üzletágai közül Oroszlány toronymagasan megnyerte versenyt.

A HR igazgató után a meghívott szervezetek rövid bemutatója következett: Dobó Andrea bemutatta az SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványát, majd Nagyné Batin Erika a Benedek Iskola Gyermekeiért Közalapítvány, végül Fehérvári Mónika a Szülők és Pedagógusok a Gyermekekért Alapítványt.

Ezt követően Fejéregyházi-Kozó Anett átadta az adományokat: az SOS Gyermekfalvak 7000 EUR, a többi két szervezet pedig 3500-3500 EUR összegről szóló oklevelet vehetett át. Az eseményt állófogadás zárta.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek