Hír
2023. szeptember 10.

Gyermekfelügyelet indul az oroszlányi bölcsődében

Október elsejétől egy teljesen új szolgáltatás válik elérhetővé a szülők és gyermekeik számára városunkban.

Az oroszlányi képviselő-testület a legutóbbi ülésén hozott döntést arról, hogy időszakos gyermekfelügyeletet lehessen igénybe venni a bölcsődében. Ezzel a szolgáltatással azon 1-4 éves gyermekeket is el lehet majd helyezni a bölcsődében, akik egyébként nem iratkoztak be az intézménybe.

A döntést az alapozta meg, hogy a nemrégiben befejezett bővítéssel a férőhelyek száma 156-ról 192-re emelkedett, amely lehetővé teszi a beiratkozás nélküli gyermekfelügyeleti rendszer bevezetését, amely során a szülői igények függvényében alakítható a gyermek elhelyezése.

A tervek szerint október 1-től lehet majd vinni a kicsiket, ennek feltételeként pedig nem lesz szükség másra, csupán egy beszoktatási procedúrára.

Lévén, hogy az intézménynek ebből a tevékenységből nem származik haszna, a „piaci ár alatt”, - tehát egy átlagos, szakképesített bébiszitter fizetési igényéhez képest igen kedvező áron -, óránkénti 1150 forintért vehető igénybe a szolgáltatás. Ezen felül az étkezési díj befizetésével, a napszaktól függően kell számolni (reggeli: 197 forint, tízórai: 95 forint, ebéd: 489 forint, uzsonna: 197 forint, bruttó összegekkel számolva). Ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha gyermekünket csupán a reggeli órákra helyezzük el a megőrzőben, akkor a reggelit, illetve a tízórait kell igényelnünk a számára.

Az Oroszlányi Bölcsőde új gyermekfelügyeleti szolgáltatásának lehetősége minden 1-4 éves korú gyermek előtt nyitva áll, az üzemeltető Önkormányzati Szociális Szolgálat pedig bízik abban, hogy ezzel a lehetőséggel a jövőben a szülők segítségére lehet.

A bölcsődei gyermekfelügyelettel kapcsolatos bővebb információ az intézménytől kérhető, a +36-34/560-186-os telefonszámon.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek