Hír
2023. September 17.

Változik a vasúti menetrend

A MÁV Zrt. tájékoztatja utasait, hogy felújítási munkák miatt módosul egyes vasúti vonalak menetrendje.

A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakasz felújításának kezdetétől, szeptember 18-tól jelentősen módosul a vonatok menetrendje. Az utasoknak a három hónaposra tervezett vágányzár október 26-ig tartó első ütemében is már hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra, és pótlóbuszos átszállásra kell számítaniuk.

A pályakarbantartással érintett szakaszon napközben kizárólag menetirányonként és óránként egy személyszállító vonat fog közlekedni – tehervonatokon kívül –, a belföldi utasok számára is közvetlen, átszállásmentes kapcsolatot biztosítva Bécs, Győr, Tatabánya és Budapest között. Ezek a vonatok Kelenföld és Tatabánya között nem állnak meg.

A reggeli időszakban Tatabánya felől egy G10-es és két személyvonat segíti a közvetlen eljutást a Déli, illetve a Keleti pályaudvar felé. A személyvonatok helyett eltérő megállási renddel gyorsjáratú, valamint több helyen is megálló pótlóbuszok közlekednek majd Tatabánya és Budaörs között.

A soproni és szombathelyi InterCity-k Tatabányáig közlekednek, onnan közvetlen pótlóbusszal utazhatnak az utasok Budapest Kelenföldig.

Fontos, hogy a győri fővonalon utazók ne megszokásból utazzanak, hanem mindenképpen tájékozódjanak előre. A változásokról és az utazáshoz javasolt járatokról a www.mav.hu/egyesvonal weboldalon tudnak tájékozódni, amelyet folyamatosan frissítenek részletes információkkal, menetrendekkel, térképekkel.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek