Márton-napi Liba-Galiba
Az idén is sor került Oroszlányban a hagyományos Márton napi vigasságra, mely a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében zajlott.
A délután folyamán a rendezvényre ellátogató családokat számos logikai- és ügyességi játék várta. Képkirakó, liba memória, madártojás felismerő játék, árnyékpárosító feladat, malom, amőba. Csak néhány azok közül, melyek sikeresen megidézték az e naphoz kötődő libás hagyományokat.
A kézműves asztalnál elkészültek a mécsestartó lámpások, és természetesen libás kifestők, színezők is készültek. Az elmúlt években sikerült feleleveníteni a tollfosztás, kukoricamorzsolás hagyományát. Az idei Márton napon a Szövő szakkör segítségével kóstolót kaptak a gyerekek a szövés, fonás tudományából. Ezek a tevékenységek jellemzően az őszi, téli hónapokban zajlottak régen. A szövőkeret, a különböző eszközök kipróbálása nagy élményt adott lányoknak, fiúknak egyaránt.
Az időjárás sajnos nem volt kegyes, az eső megakadályozta a mécseses felvonulást. A papírból készült mécsestartók sem kívánták a vizet. Ennek ellenére az intézmény aulájában hangulatvilágítás mellett kipróbálhatták a gyerekek mécseseik fényét, elénekelték a legismertebb libás dalokat is.
A program végén a szervezők vendégül látták a résztvevőket, hogy a naphoz kapcsolódó kulináris élvezetek sem maradjanak el. A meleg tea és a lilahagymás zsíroskenyér elfogyasztása után jókedvűen indultak haza kicsik és nagyok egyaránt.