Hír
2023. November 27.

Rákóczi évzáró

A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete november 25-én tartotta meg évzáró összejövetelét, melyet ismét hatalmas érdeklődés kísért.

A zsúfolásig megtelt Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében nyitányként Simonics László zenetanár szólaltatta meg az ősi kuruc hangszert, a tárogatót, majd Nagy Csaba elnök köszöntötte a vendégeket, többek között Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőt, Lazók Zoltán polgármestert, Rajnai Gábor alpolgármestert, dr. File Beáta jegyzőt és Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei elnökét.

Évértékelő beszédét a városi szervezet vezetője a következő gondolatokkal kezdte: „28 évvel ezelőtt, 1995. augusztus 17-én 13 fővel alapítottuk meg a helyi Rákóczi Szövetséget Oroszlányban, mely mára 132 fős, meghatározó közösséggé fejlődött”.

Ezt követően az elnök vetített képes prezentációban mutatta be az idén elvégzett tevékenységüket, majd ismertette a 2024. évi programtervezetet. Az idei esztendőben 26 saját programot valósítottak meg és 7 alkalommal vettek részt mások által szervezett rendezvényeken. A számok tükrében kijelenthető, hogy 2023-ban is aktív szerepet vállaltak a társadalmi életben. A 2024-re tervezett 26 programjuk között szerepel – többek között - a doni megemlékezés, a Rákóczi emléknap, a felvidékről kitelepítettek emléknapja, könyvbemutató, a magyar hősök napja, a trianoni megemlékezés, az aradi vértanúk emléknapja, valamint a november 4-i 1956-os megemlékezés. Ezen túlmenően, évfordulóik kapcsán felidézik majd Bottyán János, Kőrösi Csoma Sándor, Jókai Mór és Radnóti Miklós életútját is. Az összetartás jegyében két hazai kirándulást szerveznek jövőre, és 10 alkalommal rendeznek érdekes irodalmi, művészeti, történelmi előadást.

A beszámolók ismertetése után került sor a Pro Probitate - a helytállásért - elismerő oklevelek és Rákóczi-emlékplakettek átadására, melyeket a szervezet érdekében kifejtett tevékenységük elismeréseként Németh Imre alapító tag, valamint a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár vehetett át.

A rendezvény zárásaként Horváth Sándor előadó adventi ajándékműsorral kedveskedett, végezetül Nagy Csaba elnök karácsonyi és újévi jókívánságait tolmácsolta a jelenlévőknek.

Forrás: Rákóczi Szövetség


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek