Időszámításunk szerint a IV. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán, ők voltak a hunok. Élükön pedig a kiemelkedő hadvezér, Attila állt. A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot, és ehhez megvoltak a megfelelő képességei.

Azon kevés legendás vezérek egyike volt, aki megszállottságával, elkötelezettségével és küldetéstudatával saját képére formálta a történelmet. A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát "Az Isten ostora"-ként ismerik, majd neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonimájává vált.

453 tavaszán Pannóniában, a Tiszántúlon szélütés vetett véget életének. Alattvalói a gyász jeléül behasogatták testüket s hajukat levágták. A király holttestét selyemsátorban ravatalra helyezték, s gyászdalokat énekelve körülnyargalászták. Azután arany koporsóba tették és kincseivel, kedvenc fegyvereivel együtt éjnek idején eltemették, a sírásó szolgákat pedig megölték, hogy ne tudja, s ne zavarja senki a nagy király nyugvóhelyét.

A hun hadvezér Attila legendájáról és népe történetéről számos filmalkotás és regény készült.