Hír
2024. March 23.

Tavasznyitó Oroszlányban

Egy egész délutánt betöltő, tavaszköszöntő rendezvényt szervezett pénteken az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár a "70 éves város" születésnapja alkalmából.

A rendezvény gyermekprogramokkal kezdődött a Szent Borbála téren, ahol akadálypályás légvár, nagyméretű fajátékok és társasjáték sarok várta a lurkókat. A felnőttek pedig három kitűnő előadó, három remek koncertjén kapcsolódhattak ki.

Elsőként Sasvári Sándor EMeRTon-díjas énekes lépett a szabadtéri színpadra. Repertoárjában a közismert musical és filmdalok mellett „A Fejedelem” című rockopera himnusza, a Kárpátok között is felcsendült.

Őt a népdal és a folklór zenét ötvöző Herczku Ági és a Banda koncertje követte. A műfajhoz köthető különleges hangszerek megszólaltatása közepette erdélyi, székely, gyimesi nótákat, valamint egy somogyi ’48-as dalt is előadtak.

A program zárásaként a méltán népszerű Sipos F. Tamás, az Exotic zenekar egykori frontembere hozta el legismertebb dalait. A közönség szinte egy emberként énekelte vele a Buli van a parton, a Nincs baj Baby, a Nézz rám tizedes, és nem utolsó sorban a Trabant című slágert.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek