Önkormányzat
2024. április 26.

Testületi ülés

Április 25-én tartotta meg munkaterv szerinti ülését Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete.

Az ülés kezdetén a jelenlévők egy perces néma főhajtással adóztak a közelmúltban elhunyt Jugovics József egykori települési képviselő, díszpolgár emlékének.

Örömtelibb pillanatok következtek. Lazók Zoltán polgármester és Szabó Imre helyi tűzoltóparancsnok két oroszlányi tűzoltónak adtak át elismerést. 70 (!) éves tűzoltó szolgálatért Drächsler István az Önkormányzati Tűzoltóság Országos Szövetségének Kiskereszt tűzoltó tagozat arany fokozatát, míg 20 éves tűzoltó szolgálatért Bagány János az Önkormányzati Tűzoltóság Országos Szövetségének Érdemkereszt tűzoltó tagozat ezüst fokozatát vehette át Oroszlány város elismerése mellett.

Az ünnepélyes percek után Lazók Zoltán polgármester javaslatára 14 napirend került előterjesztésre, melyek közül egyet zárt ülésen tárgyaltak.

Elsőként tájékoztató hangzott el a két ülés közötti fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, majd módosították a 2023. évi költségvetést, valamint a helyi adókról szóló önkormányzati rendeletet.

Ezt követően a képviselők Településrendezési Tervvel kapcsolatos döntéseket hoztak, elfogadták a VOLÁNBUSZ Zrt. helyi szolgáltatására vonatkozó 2023. évi beszámolóját, majd a menetrend szerinti, helyi járati közszolgáltatási szerződés keretében előfinanszírozásról határoztak.

A továbbiakban 2024. évi közútfejlesztési és közterületi beruházásokról, önkormányzati ingatlanvagyonnal kapcsolatosan, illetve a Hunyadi Mátyás Általános Iskola főzőkonyha beruházásával kapcsolatosan döntött a grémium.

Módosították Oroszlány Város Óvodái alapító okiratát, elfogadták az önkormányzat 2023. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásról szóló, valamint a 2023. évben végzett belső ellenőrzési tevékenység főbb megállapításairól szóló értékelést.

A nyílt ülés a kérdés, interpelláció napirenddel fejeződött be, majd zárt ajtók mögött az önkormányzati bérlakások bérbevételére irányuló pályázatok elbírálására került sor.

A részletes előterjesztések itt olvashatók: Testületi ülések


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek