Június 24-e az összes kultúrában a „Nap és a fény diadalának ünnepe”, amely a fény és a sötétség állandó harcát jelképezi. A kereszténység előtt az emberek tűzgyújtással idézték meg a Napot, hogy a sötétséggel harcoljon, a tűz fényével pedig a negatív energiákat, ártó szellemeket űzték el.

A kereszténység elterjedése után ez az ünnep a homályba veszett, teljesen háttérbe szorult, de manapság egyre többen kezdik el újra életre kelteni a tűz ünnepét.

A kelták, a szlávok, a germánok a kezdetektől ünneplik; a papok, a druidák a "Föld és az ég nászának" nevezték ezt a mágikus napot.

Európában először az északi népek között terjedtek el a Szent Iván-éji varázslatok. Babonákat, mágikus praktikákat alkalmaztak, amelyek a szerelemmel, termékenységi, gyógyító varázslatokkal és a megtisztulással foglalkoztak.

A lányok, asszonyok a tűz köré álltak, mindenféle illatos gyógyfüveket, virágokat dobtak a tűzbe, ezek hamujából gyógyfürdőt készítettek.

Számos szerelmi varázslat, szerelmi kötés és jóslás is fűződik e naphoz. A szalmából megrakott tűz felett a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki ugorja át a legszebben. Aki a legmagasabban ugrotta át a tüzet, az egy éven belül férjhez ment.