Hír
2024. június 26.

Tanévzáró ünnepség

Felkerült a vakáció felirat utolsó betűje is a táblákra, elhallgatott az iskolacsengő, s egészen szeptemberig pihenni fog a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában, ahol 650 gyerek búcsúzott a tanévtől.

„Az intézmény meghatározó helyet foglal el a város életében, hiszen az elmúlt évtizedek során diákjai rengeteg díjat és elismerést szereztek a különböző versenyeken, vetélkedőkön, öregbítve ezzel nemcsak az iskola, de Oroszlány hírnevét is. A mai napon eljött a számadás ideje. A bizonyítványokban lévő jegyek, értékelések egyértelművé teszik, hogy mit sikerült elérnetek. Tudom, hogy sokan örömet, büszkeséget szereztetek édesanyátok, édesapátok, hozzátartozóitok számára. Minden bizonnyal a többségetek keményen dolgozott, és most eljött a jól megérdemelt pihenés. Itt az ideje, hogy azok a dolgok, amelyeket tanultatok valamiképpen leülepedjenek annyira, hogy szeptemberben ismét legyen hely az új és érdekes tananyag számára. Kívánom, hogy a jól végzett munka örömével kezdjétek meg vakációtokat. Szórakozzatok, és élvezzétek ki a nyári szünidő minden percét” – ezekkel a jó tanácsokkal bocsátotta útjára Lazók Zoltán polgármester kedden délelőtt a Hunyadi iskola diákjait a tanévzáró ünnepségen, amelyre szülőkkel, rokonokkal, ismerősökkel telt meg az intézmény udvara.

Sikeres és eredményes évet tudhat maga mögött az intézmény – mondta Fehérvári Mónika igazgatónő, majd így folytatta: „Ebben az iskolában van egy követendő példa, amit az idén végzős nyolcadikosok tettek. Nektek azt kívánom, hogy tudjátok ezt a példát követni, legyen hozzá elég kitartásotok! A bennetek nyugvó tehetséget gondozni kell, szorgalmasan dolgozni érte. Tantestületünk úgy tervezi, hogy a következő évben is folytatni fogja tehetséggondozó szakköreit. Kívánom mindenkinek – szülőnek, gyereknek, kollégának -, hogy legyen igazi kikapcsolódás az előttünk álló nyár, sok-sok élmény barátokkal, családdal, jó könyvekkel”.

A Szülők és Pedagógusok a Gyermekekért Alapítvány 2019-ben létrehozta a Pedagógus Kiválóság Díjat az odaadó, kiemelkedő tanári munka elismeréseként. A díjat ezúttal Szemánné Dubovinszki Andrea biológia, földrajz szakos tanár vehette át Vasi Melindától, az alapítvány kuratóriumi elnökétől.

Az ünnepség végén az eminens tanulók jutalomkönyveket, okleveleket vehettek át.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek