A 17. század második felében az Oszmán Birodalom újból megerősödött a reformjairól nevezetes Köprülü-család felemelkedése miatt, így a törökök újabb hódításokba kezdtek. Az Európában zajló török háborúk leginkább a Magyar Királyság területén dúltak.

1663 tavaszán IV. Mehmed szultán és a Köprülük a Zrínyi Miklós által építtetett Zrínyiújvárra hivatkozva hadat üzentek Bécsnek. A budai pasa még abban az évben elfoglalta Érsekújvárt, a portyázó törökök pedig egészen Morvaországig jutottak. Az oszmán hadüzenet után a Rajnai Szövetség, a német-római birodalmi rendek, a német fejedelmek és XIV. Lajos francia király is I. Lipót segítségére sietett.

1663-64-ben Raimondo Montecuccoli seregével igyekezett védeni Bécset. 1664 januárjában Zrínyi téli hadjáratot indított Wolfgang Julius von Hohenlohe német tábornok segítségével, amely során számos dél-dunántúli várat elfoglalt, emellett felégette az eszéki hidat. Utóbbi azért is volt fontos lépés, mert a híd kulcsszerepet játszott a török utánpótlás biztosításában. Zrínyi Kanizsa ostromába kezdett, mindeközben Köprülü Ahmed török fővezér új hidat épített a Dráván, majd főseregével nyugat felé indult. Az érkező túlerő hatására Zrínyi feladta az ostromot. Ezt követően a Haditanács Montecuccolit nevezte ki a háború főparancsnokának. Mivel a császáriak seregében lényegesen kevesebb katona harcolt, mint a törökökében, a tábornok folyamatosan észak felé húzódott és Köprülü Ahmed elpusztította Zrínyiújvárt.

Az oszmánok észak felé nyomultak, amit viszonylag zavartalanul megtehettek, ugyanis Montecuccoli feladata elsősorban Bécs megóvása volt, aki egy támadással a birodalmat védő egyetlen jelentőségteljes haderőt kockáztatta volna. Köprülü Ahmed a Rábán tervezett átkelni. Július 26-án hadseregének egy része Körmendnél megkísérelte ezt, azonban Wesselényi Ferenc Montecuccoli támogatásával visszaverte őket. A nagyvezír július utolsó napjaiban százezer főt számláló seregével Szentgotthárdhoz vonult, ahol a Rába bal partján a keresztények közel huszonnyolcezer fős hadereje várta őket.

Ekkor már mind Montecuccoli, mind Köprülü Ahmed harcosainak ellátmánya jelentősen fogyott. Az ütközetet végül a törökök kezdeményezték. A keresztények oldalán harcolt Montecuccoli serege mellett többek között Badeni Vilmos herceg, Hohenlohe és Jean de Coligny-Saligny francia hadvezér, valamint Lotharingiai Károly csapata is. Az oszmánokat végül sikerült visszaszorítani a hídfőig. Köprülü Ahmed az ezt követő napon katonái jelentős részét átküldte a folyón. Augusztus elsején, délután egy órakor Montecuccoli Hohenlohe tanácsára frontális támadást indított az oszmán harcosok ellen.

A törökök stratégiája a fegyvernemi munkamegosztásra épült, ami sokáig eredményesnek bizonyult, azonban a keresztényeknek kedvezett, hogy a rohamban a török nehézlovasok számára nehézséget okozott az agyagos talaj és a szűk terep. A nyugatiak harcmodorában több változás állt be egy évszázad alatt, mint a törökökében. Mindemellett az, hogy az oszmán hadsereg fegyelmezetlen harcosokból állt, akik nem tudtak rendezetten visszavonulni, sebezhetővé tette őket. Köprülü Ahmed legértékesebb egységei meggyengültek a küzdelemben, ráadásul a török fővezér meg akarta óvni a janicsárokat a következő roham előkészítéséig, ezért visszavonta őket a folyó partján álló sáncokba. Az elit egységek hátrálását a janicsárok mellett küzdő aszabok félreértették, emiatt menekülésbe kezdtek a híd túloldalára vagy a folyóba. A megáradt Rábába több katonát magukkal rántva azonban sokan megfulladtak. A nagyvezír által építtetett fahíd leszakadt. Voltak olyan harcosok, akiket a francia gyalogság lőtt le. A török sereg vesztesége közel húszezer fő volt. A keresztények hatezer katonát vesztettek. A keresztények is vétettek hibákat, azonban lehetőségük nyílt a korrigálására. Montecuccoli megnyerte az ütközetet, azonban a további üldözésre már nem volt megfelelő ellátmánya. A megáradt Rába szintén hátráltatta, így nem indított ellentámadást.

Montecuccoli és a keresztény koalíció kivívta a Habsburgok első szárazföldi győzelmét, amely Európai viszonylatban is jelentős eredménynek bizonyult. Augusztus 10-én azonban I. Lipót békét kötött a törökkel a szövetségesek háta mögött. Az 1663-64 során elfoglalt várakat az oszmánok kezében hagyta, ami gyakorlatilag meg nem történté tette a szentgotthárdi győzelmet. Ez a lépés hamarosan udvarellenes összeesküvéseket eredményezett.

A Magyar Királyság érdeke az lett volna, hogy egyesítse a három részre szakadt országot és kiűzze a törököket, a vasvári béke hatására azonban több mint két évtized elteltével szabadították fel Magyarországot. Napjainkban a csatatér feletti Schlösslbergen lévő kőkeresztnél lehetőség nyílik megemlékezni az eseményre.