Hír
2024. október 06.

Licsák Attila különleges koncertet adott a gyerekeknek

Városunk óvodásaival telt meg a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színházterme, akik csillogó szemekkel nézték a színpadon helyet kapó zongorát. Az oroszlányi tehetség, Licsák Attila egyedülálló koncerttel lepte meg a gyermekeket.

Az oroszlányi zongoravirtuóz, Licsák Attila nem mindennapi hangversennyel kápráztatta el városunk óvodásait a művelődési ház színháztermében.

- Mindig nagyon megható érzés itt játszani. Ma azért is volt különösen az, mert Vértesszentkereszttel kapcsolatosan játszottam - mondta Licsák Attila az oroszlány.hu-nak.

Budapesten már húsz éve játszik magyarországi ősbemutató darabokat, így természetesen szülővárosa sem maradhatott ki a sorból.

- Mindig is szerettem volna egy ősbemutatót játszani Oroszlányon - emelte ki.

De, hogyan is kapcsolódik a zongorahangversenyhez Vértesszentkereszt?

- Compére „És eljön dicsőségben ítélni” című darabját a vérteszentkereszti templom alaprajzára találtam ki. Rájöttem, hogy negyvennyolc ütemből áll a darab, amely egyből adta az áthallást a vértesszentkereszti apátság templomával, ugyanis, ha összeszámoljuk, negyvennyolc éle van az oszlopoknak. Ez pedig négyszer tizenkettő, amely a teljes uralkodás száma. Ezt a negyvennyolc oszlopot mutattam be a gyerekeknek - ami négyszer tizenkettő -, illetve hozzájátszottam Compére mise darabját, amely egyébként elveszett, és egyedül ebben a billentyűs átiratban maradt meg.

Licsák Attila az óvodásokat is bevonta a különleges előadásba.

- A templom alaprajza egy kettős kereszt, amely nagyon ritka. A gyerekdalokban is az volt, hogy minden Egy. Ezt olyan gyerekdalokban néztük meg, mint a Szólj síp, szólj! vagy éppen a Süss fel nap!, hiszen ezekben a dalokban is minden kis kövekből van összerakva, akárcsak egy nagy katedrális esetén, vagy épp Vértesszentkeresztnél - tette hozzá.

Az oroszlányi tehetség először zongorázni kezdett, majd trombitálni tanult, ám hét éves korában ismét visszatért a zongorához. Tizenhárom évesen nyert felvételt a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Osztályába, ezt követően kitüntetéssel szerzete meg diplomáját zongora szakon.

- Gyakorlatilag a hangok imádója vagyok. Amióta élek, zenét hallgatok és hangokkal foglalkozom - hangsúlyozta.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek