Hír
2025. április 09.

Kilenc évtized szeretettel

Április 8-án különleges alkalomra gyűltek össze a kecskédi Napfény Idősek Otthonának lakói és dolgozói: kilencvenedik születésnapját ünnepelte Sztrapon Katalin, akit sok szeretettel, meghitt hangulatban köszöntöttek. Az ünnepi eseményen Takács Károly, Oroszlány polgármestere is részt vett, aki személyesen adta át a miniszterelnök által aláírt emléklapot, valamint Oroszlány város önkormányzatának ajándékait.

– Először járok ebben az otthonban, úgyhogy kicsit én is meg vagyok most lepődve – mondta Takács Károly polgármester a köszöntőjében. – A látogatásom célja Sztrapon Katalin 90. születésnapjának méltó megünneplése. Nagy tisztelettel adom át a miniszterelnök úr által aláírt emléklapot és az önkormányzatunk ajándékát. Gratulálok ehhez a szép évfordulóhoz!

Katalin néni Bokodon született, majd házasságkötése után Oroszlányban telepedett le. Hosszú éveken át dolgozott az Oroszlányi Szénbányák Vállalat szállítóüzemében, ahol munkájával hozzájárult a város ipari fejlődéséhez. Nyugdíjazása után sem vonult vissza teljesen a munkától, Balatonfüreden is dolgozott még, aktívan, elhivatottan. 2023 óta pedig a kecskédi otthon lakója.

A jeles alkalmon az otthon lakói tapssal és dallal is köszöntötték az ünnepeltet, aki meghatottan, mosollyal az arcán fogadta a jókívánságokat. Az ünnepség szép példája volt az összetartozásnak, a közösség erejének és annak, hogy a hosszú életút méltó megbecsülést érdemel.



Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek