Kultúra
2025. április 11.

Közös versmondással ünnepelték a Magyar Költészet Napját

Április 11-én, a Magyar Költészet Napján ismét közös versmondással tisztelegtek Oroszlány diákjai a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, József Attila előtt. A hagyományokhoz híven az eseménynek idén is a József Attila Általános Iskola adott otthont.

Az ünnepség kezdetén Takács Károly polgármester osztotta meg gondolatait a megemlékezés fontosságáról. Mint mondta:

– Ez a nap, a költészet napja egy nagyon szép, igazán megható ünnep. Mindenki, aki szereti az irodalmat, szereti a költészetet, neki ez egy kiemelkedő nap. Ilyenkor talán több időt szán arra, hogy meghallgasson egy-egy verset, vagy netán maga elolvasson, vagy – aki még jobban tudja, reméljük, hogy sokan vannak ilyenek – el is szavaljon egy ilyet.

A rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Dallos Zoltán vezényletével minden jelenlévő egyszerre szavalta el József Attila Tiszta szívvel című versét, ezzel is kifejezve az irodalom közösségformáló erejét és a költő örökségének időtlenségét.

A közös versmondást követően az iskolák saját műsoraikkal emlékeztek meg a költészetről. A diákok egy-egy verssel vagy irodalmi részlettel készültek, ezzel tisztelegve a magyar líra gazdagsága előtt.

A költészet napja Oroszlányban idén is élő példája volt annak, hogy a versek képesek generációkat összekötni, és maradandó élményt nyújtani a legfiatalabbak számára is.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek