Hír
2025. április 15.

Séta az orvossal

Új egészségmegőrző kezdeményezés indult Oroszlányban Séta az orvossal címmel. A program a nemzetközi Walk with a Doc mozgalomhoz kapcsolódik, amely világszerte arra ösztönzi az embereket, hogy rendszeresen mozogjanak, egészségtudatos életmódot folytassanak, és közösségi élmények által is javítsák életminőségüket.

Dr. Tímár Anna háziorvos, életmód orvos vezetésével februártól havonta szerveznek sétát a városban, ezzel Oroszlány Komárom-Esztergom megyében elsőként csatlakozott a mozgalomhoz. A programot minősített életmód orvosok vezetik, akik nemzetközi vizsgával rendelkeznek ezen a szakterületen.

„A Séta az orvossal mozgalom épp a héten ünnepelte a 20. születésnapját. Húsz évvel ezelőtt egy ohiói kardiológus megelégelte, hogy a páciensei nem fogadják meg a mozgásra buzdító tanácsait, ezért meghirdetett egy közös sétát a közeli parkba. Meglepő módon sokan csatlakoztak – innen indult el a mozgalom, amely ma már 39 országban, több mint 600 helyszínen működik” – mesélte Dr. Tímár Anna.

A séta nem csupán testmozgás: minden alkalom egy rövid, egészségügyi témájú beszélgetéssel indul, így a résztvevők a testük mellett a tudásukat is formálhatják. „A rendszeres mozgás minden életkorban rendkívül fontos. A séta biztonságos, könnyen kivitelezhető, nem igényel előképzettséget” – hangsúlyozta a szakember.

Az életmód orvostana napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő orvosi ágazata, amely bizonyítékokon alapulva foglalkozik a krónikus betegségek megelőzésével és visszafordításával. Hat alappillére a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres mozgás, a stresszmenedzsment, a káros szenvedélyek kerülése, a megfelelő alvás és a szociális kapcsolatok ápolása.

„A Séta az orvossal program nem csupán mozgásterápia – remek lehetőség a társas kapcsolatok építésére is, így a mentális egészségre is jótékony hatással van” – tette hozzá Dr. Tímár Anna.

A program minden érdeklődő számára nyitott, és havi rendszerességgel várja az érdeklődőket.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek