Oroszlányi siker a tekepályán – feljutás a Szuperligába
Az NB I keleti csoportjának 22. fordulójában az Oroszlányi SZE teke csapata hazai pályán fogadta a Kazincbarcikai Vegyész Teke SE együttesét. A találkozó nemcsak az őszi idény, hanem az egész bajnokság zárómérkőzése volt. Az oroszlányi csapat a szezon során elért eredményeinek köszönhetően feljutott a legmagasabb hazai osztályba, a Szuperligába.
Vágó Lajos Gábor szakosztályvezető kiemelte, hogy a hétvégi mérkőzés tét nélküli, ám presztízsértékű összecsapás volt, hiszen a második helyen álló Kazincbarcikát fogadták Oroszlányban. Elmondta, hogy „próbálják ezt a meccset is behúzni, minél több győzelmet itt tartani. Egyelőre 21 mérkőzésből 20 győzelemmel büszkélkedhetünk”, hozzátéve, hogy győzelem esetén „egy nagyon szép évadot tudtunk zárni”.
A szakosztályvezető a szezonértékelés mellett a jövő feladatairól is beszélt. Mint fogalmazott, „papírforma szerint már négy mérkőzéssel ezelőtt feljutottunk a Szuperligába”. Ismertette, hogy a Szuperliga tízcsapatos bajnokság, amely az ország egész területét lefedi. A feljutással új kihívások elé néznek. „Lesznek nehéz meccseink, vannak nagyon komoly játékosok, fel kell nőni a feladathoz” – mondta.
A felkészülés részeként két új játékos szerződtetését is tervbe vették. A szakvezetés reálisan az ötödik–hetedik hely megszerzését tartja elérhetőnek. Vágó Lajos Gábor hangsúlyozta, hogy „az első három-négy helyet sajnos ott a többi csapatnak nem nagy esélye van megszerezni, ott a válogatott és nagyon komoly játékosok vannak”, ugyanakkor úgy véli, az Oroszlányi SZE is méltó ellenfele lesz a mezőnynek.
A klub utánpótlás-nevelése is sikeres. A szakosztályvezető örömmel számolt be arról, hogy „van egy ifjúsági játékosunk, aki most már nem csak a bő keretbe, de a szűk keretbe is benne van”. Pis Zsombor, az oroszlányi egyesület sportolója, bekerült az U15–U19-es világbajnokságra utazó válogatottba. A játékos edzőtábori teljesítménye alapján érdemelte ki helyét a keretben. A klubvezető úgy fogalmazott, „nagyon büszkék vagyunk rá... ott fogunk állni mögötte”.
A hétvégi mérkőzésen mind a felnőtt, mind az utánpótlás csapat győzelemmel zárta az aktuális fordulót. A játékosok rövid pihenőt követően folytatják a felkészülést a következő időszak kihívásaira.