Újjáéledt hagyomány
Több év kihagyás után ismét megrendezték az oroszlányi tekebált, amelynek célja nemcsak az idény lezárása, hanem a közösség erősítése és egy új hagyomány megteremtése is volt.
Az eseményre a helyi tekesport múltjának és jelenének szereplői egyaránt meghívást kaptak. Jelen voltak a szakosztály korábbi és jelenlegi játékosai, valamint a városvezetés képviseletében Gerenday Zsuzsanna és Mók Attila alpolgármesterek. A találkozón baráti hangulatban idézték fel az elmúlt időszak versenyeit, emlékeit, és egyúttal a szezont hivatalosan is lezárták.
Vágó Lajos Gábor szakosztályvezető kiemelte, hogy a bál ötlete nem új keletű, hanem egy korábbi hagyomány felelevenítését szolgálja. Mint fogalmazott, „valójában régebben a tekében nagyon hosszú hagyomány volt az, hogy volt egy tekebál. Szakosztályvezetőként, amikor átvettem, akkor mindig is gondoltam, hogy jó lenne ezt visszahozni, jó lenne újból átélni azokat az élményeket, amik voltak anno.”
A mostani eseménynek kettős szerepe volt: egyrészt lezárta az idényt, másrészt elindította a szakosztály új korszakát. Vágó Lajos Gábor hangsúlyozta, „ez a bál lenne végül is a lezárója, illetve egy új dolognak a megnyitója”. Hozzátette, hogy a rendezvény a városi versenysorozat és a nagycsapat nemzetközi idényének zárása is egyben.
A szakosztályvezető értékelte az elmúlt szezont, amely során az egyesület jelentős sportsikereket ért el. „Mint már jó párszor interjúban elmondtam, sikerült feljutnunk egy magasabb osztályba, ennek a megkoronázása is lenne ez a bál” – emelte ki.
A bál hivatalos programjában az NB I-es keret első helyezéséért járó serleget is átadták, amelyet a Magyar Tekeszövetség ítélt oda a csapatnak. Emellett elismerésben részesültek a városi versenysorozat legjobbjai is, többek között a sprintfutam és egyéni futam győztesei.
A rendezvény a búcsú és a bemutatkozás pillanatait is tartalmazta. A közösség elköszönt Lokodi Attilától, aki befejezte sportolói pályafutását. Vágó Lajos Gábor úgy fogalmazott, „van játékos, akitől elbúcsúzunk, Lokodi Attila, aki abbahagyja a tekét, nagyon sajnáljuk, de nagyon szeretjük őt.” Emellett két új játékost is bemutattak a bál protokoll szakaszában.
A hivatalos részt követően zenés-táncos mulatság zárta az estét, amely hajnalig tartott. A szervezők reményei szerint a tekebál a jövőben évente visszatérő esemény lesz Oroszlányban.