Névváltozás a sportcsarnoknál, változás a gyermekorvosi ellátásban
Oroszlány Város Önkormányzatának képviselő-testülete május végi rendes ülésén tizenhét nyilvános és egy zárt napirendi pontban hozott döntéseket. A testület többek között elnevezési javaslatokat, egészségügyi ellátással kapcsolatos intézkedéseket, költségvetési módosításokat és városüzemeltetési beszámolókat is tárgyalt.
Sportcsarnok elnevezése Jugovics József tiszteletére
Az első napirendi pont keretében az Oroszlányi Sport Egylet kérelmet nyújtott be a régi sportcsarnok egyik épületrészének elnevezésére. A javaslat szerint az épületrész a „Jugovics József Sportcsarnok” nevet kapja. A kérelmet az oroszlányi kosárlabda közösség nevében nyújtották be, azzal a szándékkal, hogy Jugovics József emléke és példamutatása fennmaradjon a jövő nemzedék számára. A képviselő-testület a javaslatot 12 igen szavazattal elfogadta.
Döntés a gyermekorvosi ellátásról
A testület határozott az oroszlányi házi gyermekorvosi körzetek működésének jövőjéről is. A jelenlegi feladatellátási szerződések megszűnnek, az egészségügyi szolgáltatói feladatokat az önkormányzat veszi át. A gyermekorvosi rendeléseket tartós helyettesítéssel, napi 2 órában végzik továbbra is: Dr. Lakatos Klára és Dr. Szenczi Julianna 2025. december 31-ig, míg Dr. Gieszer Zsuzsanna 2026. június 30-ig látja el ezt a feladatot. A testület felhatalmazta a polgármestert a helyettesítési szerződések megkötésére.
Költségvetési és szabályozási módosítások
Elfogadták a 2024. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót (11 igen, 1 nem), valamint módosították a 2025. évi költségvetési rendeletet (10 igen, 1 nem, 1 tartózkodás). A szervezeti és működési szabályzatot is módosították, egyhangúlag elfogadva.
A 2025–2029-es időszakra szóló gazdasági programot 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület.
Közbiztonság, városüzemeltetés, alapítványi beszámolók
A testület elfogadta az Oroszlányi Rendőrkapitányság beszámolóját a település közbiztonsági helyzetéről. Hufnágel Ákos alezredes a bűncselekmények, a közlekedési események és a droghelyzet alakulásáról is tájékoztatást adott.
Elfogadták továbbá az önkormányzati és közalapítványi szervezetek – köztük az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt., a Létesítményeket Üzemeltető Nonprofit Kft., az „Oroszlányi Távfűtésért” Közalapítvány és a Benedek Iskola Gyermekeiért Közalapítvány – 2024. évi beszámolóit.
Közterület-elnevezés és kitüntetések
Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat javaslatára az Alkotmány úton található „Topolya kút” környezete hivatalosan „Topolya tér” elnevezést kap. Emellett megnyílt a lehetőség városi kitüntetésekre való javaslattételre, és döntés született arról is, hogy Oroszlány városa Zámbó Kornél festőművészt jelöli a Komárom-Esztergom Vármegyei Príma Díjra.
Egyéb döntések és zárt ülés
A testület elfogadta a Pons Danubii EGTC tagdíjának emelését célzó alapszabály-módosítást, valamint döntött a Településrendezési Tervvel kapcsolatos előterjesztésekről is. A kérdések, interpellációk keretében lakossági felvetések is elhangzottak, többek között vízelvezetési problémák, közlekedési nehézségek és szociális ellátási kérdések kapcsán.
A zárt ülés során személyi kérdésekben döntöttek: az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. alapító okiratának módosítása mellett új vezetői és felügyelőbizottsági megbízásokról is határozott a testület.
Az előterjesztések ide kattintva megtekinthetők. A teljes ülés visszanézhető az oroszlanyimedia.hu oldalon.