Hír
2025. július 28.

Optimisták Családi Nap a Dobai kútnál

Derűs időjárás és jó hangulat kísérte az Optimisták Mozgáskorlátozottak Klubjának hetedik családi napját, amelyet a Dobai kút környezetében rendeztek meg. A program célja az volt, hogy a klubtagok és hozzátartozóik tartalmas, közösségi élményekkel gazdagodjanak.

A rendezvény szervezésében az egyesület tagjainak kérése is szerepet játszott, akik korábban már pozitív élményekkel távoztak a helyszínről.

– A tagok kérésére jöttünk újra ide, mert három éve már voltunk itt, és nagyon tetszett nekik ez a környezet. Úgy tűnik, most is minden adott egy jó hangulatú naphoz – mondta Kocsisné Molnár Margit, az Optimisták Klub vezetője.

A programra meghívást kapott a tatai ÁHI Jógaklub is, akik egészségmegőrző tanácsokkal és játékos vetélkedőkkel színesítették a napot. Az ügyességi feladatok legjobbjai érmeket vehettek át, a nap végén pedig tombolasorsolás is várta a résztvevőket.

– Hál’ Istennek eddig mindig sikeresek voltak a programjaink. A vendégeink szívesen jönnek, jó kapcsolatot ápolunk velük. Most is a tatai ÁHI jógától érkeztek hozzánk, akik a játékokat vezették. Külsősöket is örömmel látunk, mindig nyitottak vagyunk az együttműködésre – tette hozzá a klub vezetője.

A helyi vállalkozók és magánszemélyek által felajánlott tombolatárgyak, valamint a közösen elfogyasztott ételek és italok is hozzájárultak a közösségi élményhez.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek