Közmeghallgatás Oroszlányban
A képviselő-testület november 13-án tartotta idei közmeghallgatását, amelyen előzetesen és helyben feltett kérdéseket egyaránt megválaszoltak.
A közmeghallgatást Oroszlány Város Önkormányzatának képviselő-testülete rendezte meg november 13-án, csütörtök délután a Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében. A fórumon a települési képviselők, vezetők, a városi intézmények képviselői és civil érdeklődők is jelen voltak. Az esemény célja az volt, hogy a lakosság közvetlenül tegyen fel kérdéseket a várost érintő közügyekben.
Az ülést Takács Károly polgármester nyitotta meg, aki tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a testület határozatképes. Elmondta, hogy a közérdekű kérdések és javaslatok előzetesen is beadhatók voltak október 30. és november 12. között a hivatal információs szolgálatánál elhelyezett gyűjtőládába, valamint elektronikusan a jegyző részére. A felhívásra több előzetes bejelentés érkezett, amelyek megválaszolásával kezdődött a fórum.
A felszólalások között szerepeltek közvilágítással, közbiztonsággal, társasházi klíma kondenzvíz-elvezetéssel, hulladékkezelési problémákkal, hajléktalanellátással és a helyi droghelyzettel kapcsolatos kérdések. Napirenden volt a szilveszteri tűzijátékok betiltásának lehetősége is. A hozzászólások jelentős részét a Cica-homok bánya állapotáról és a lehetséges megoldási irányokról szóló vélemények foglalták el. A téma kapcsán elsőként a jegyző ismertette az Által-ér Szövetség közleményét, ezt követően képviselők, környezetvédelmi szakértő és lakosok osztották meg álláspontjaikat.
A közmeghallgatás teljes terjedelmében megtekinthető az oroszlanyimedia.hu oldalon.
