Közélet
2026. február 23.

Ifjúsági Klub indult Oroszlányban

Pályázati forrásból jött létre a fiatalok számára szervezett, rendszeres közösségi program a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.

A TOP_Plusz-3.1.3-23-KO1-2025-00005 azonosítószámú, „Humán erőforrás- és szolgáltatásfejlesztés egyes hátrányos helyzetű csoportok részére Oroszlányban” című pályázat keretében elindult az Ifjúsági Klub a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban. Az első alkalmat az intézmény 104-es termében tartották meg, ahol a szervezők olyan fiatalokat vártak, akik szívesen töltenék szabadidejüket szervezett, ugyanakkor kötetlen formában.

Körtvélyfáy Zoltán, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója ismertette a kezdeményezés hátterét, hangsúlyozva, hogy a program pályázati támogatással valósul meg, az intézmény partnerként vesz részt a megvalósításban.

Körtvélyfáy Zoltán igazgató:

– Pályázati forrás áll rendelkezésre a humán erőforrás- és szolgáltatásfejlesztés támogatására Oroszlányban, amelynek részeként indul el az ifjúsági klub. Hasonló, célzott szabadidős közösségi forma évtizedek óta nem működött a városban, ezért a kezdeményezés egy új folyamat kezdetét jelenti. A cél egy megbízható, hosszú távon is fenntartható bázis kialakítása, amely folyamatos tanulást és szervezőmunkát igényel.

Az első foglalkozás ismerkedéssel és közös beszélgetéssel indult. A résztvevők játékos feladatokon keresztül kapcsolódhattak egymáshoz, emellett lehetőségük nyílt arra is, hogy javaslatokat tegyenek a klub jövőbeni programjaira. A szervezők kiemelték, hogy a fiatalok aktív bevonása a tervezésbe alapvető szempont.

Körtvélyfáy Zoltán:

– A szabadidő hasznos eltöltése számos formát ölthet. A tervek között szerepelnek sportjellegű foglalkozások, társasjátékok, filmvetítések, közös programok és kreatív műhelyek. A klubhoz kapcsolódó események között már most megjelenik például egy farsangi bál is. A szervezés során a tagság véleményére és ötleteire támaszkodnak, az igényfelmérés már korábban megkezdődött, így több konkrét elképzelés áll rendelkezésre.

Az Ifjúsági Klub a tervek szerint rendszeres alkalmat kínál majd a fiatalok számára. A kezdeményezés célja, hogy a művelődési központban hosszú távon működő, stabil találkozási pont alakuljon ki Oroszlány fiataljai számára.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek