Megújul a Dózsa György út járdája
Megkezdődött a Dózsa György út egyik járdaszakaszának felújítása a vasúti átjáró és a Zichy Mihály utca között. A munkák idején az érintett részen részleges korlátozásokra kell számítani.
Átadták a munkaterületet a Dózsa György úton, így elindulhat a járda felújítása a vasúti átjáró és a Zichy Mihály utca között. A következő időszakban munkagépek dolgoznak az érintett részen, ezért a gyalogosoknak és az arra közlekedőknek korlátozásokra kell számítaniuk.
A beruházás során a kivitelező teljesen elbontja a régi, több helyen repedezett burkolatot, majd új alapréteget és aszfaltfelületet készít. A munka a szűkebb járdarészeket is érinti, ahol eddig a közvilágítási oszlopok és a kerítések nehezítették a gyalogos közlekedést.
A szakemberek a közműaknákat szintbe emelik, és megerősítik a gépkocsibeállókat is. A kivitelezőnek a munkaterület átadásától számítva három hónap áll rendelkezésére a felújítás befejezésére.
A fejlesztés célja, hogy biztonságosabb és rendezettebb járdaszakasz készüljön a vasúti átjáró és a Zichy Mihály utca között. A munkák befejezéséig az érintettek türelmét kérik.
