A Nemzetközi Vöröskereszt 1949-ben nyilvánította május 8-át világnappá, ez a dátum az alapító, Henri Dunant születésnapja. Ezzel el is jutottunk a Vöröskereszt megszületésének ötletéhez, mely erősen a történelemben gyökerezik.
A Nemzetközi Vöröskereszt 1949-ben nyilvánította május 8-át világnappá, ez a dátum az alapító, Henri Dunant születésnapja. Ezzel el is jutottunk a Vöröskereszt megszületésének ötletéhez, mely erősen a történelemben gyökerezik.
Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, a legtöbb országban ez a megemlékezés májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik. Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat.
Százharminc éve, 1890-ben ünnepelték először május 1-jét, amely egy évszázadon át volt a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől pedig a munkavállalók szolidaritási napja.
A magyar szabadságharc egyik dicső csatája zajlott le a felvidéki Nagysallóban. 1849. április 19-e aranybetűkkel került be a magyarság és a község történelmébe is. Ez volt a dicső tavaszi hadjárat egyik legvéresebb csatája.
Április 12-én emlékezünk a Felvidékről kitelepített magyarok tízezreire. E napot a magyar Országgyűlés 2012 decemberében a 86/2012 (XII. 7.) számú határozatával nyilvánította emléknappá.
Százhatvan évvel ezelőtt, 1860. április 8-án a döblingi szanatóriumban lövés dördült, mely kioltotta a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István életét. A reformkori politikus, az 1848-as Batthyány-kormány közlekedés- és közmunkaügyi minisztere tizenkét évnyi szanatóriumi kezelés után önkezével vetett véget életének.
„A legelsők között van, ki Magyarországot, annak fővárosát, Budapestet naggyá, az egész világ előtt bámulttá és elismertté tette. Ő volt a nagy úttörő művész, aki kijelölte pályatársainak – kik rajongtak érte – a haladás ösvényeit ” – mondta róla Hieronymi Károly 1896 szeptemberében, a budapesti Ybl Miklós szobor ünnepélyes átadásán.