Hajléktalan szálló terveinek ismertetése
Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Településrendezési Terv módosításának programjaként elfogadta az egykori lőtér területén szociális igazgatás – ezen belül hajléktalan ellátás – célját szolgáló intézmény elhelyezésének érdekében történő módosítást.
Közönségszavazáson keresik Magyarország kedvenc borait
Harmincnégy kategóriában keresi Magyarország legjobb borait, párlatait, bortermelőit és kereskedőit a Vince Díj.
A fűtés veszélyei
A hűvösebbre fordult idő beköszöntével egyre többen kapcsolják be a gázkonvektorokat, fűtenek be a kályhába, azonban ennek is megvannak a veszélyei, érdemes megfogadni a katasztrófavédelem szakembereinek tanácsait.
Beköszönt a csillagászati ősz, rövidülnek a nappalok
Idén az őszi napéjegyenlőség szeptember 22-ikén 21 óra 20 percre esik, ekkor kezdődik a csillagászati ősz, ami annyit jelent, hogy rövidülnek a nappalok és tovább lesz sötét, azaz reggelente később világosodik, délután pedig korábban sötétedik.
Mustgáz veszélyei
A szüreti időszak kezdetén az esetleges balesetek megelőzése érdekében fontos figyelmeztetni a lakosságot a must erjedésének veszélyeire.
Könyvtári órák
Rendhagyó könyvtári órákra került sor a Hamvas Béla Gimnázium szervezésében kedden délelőtt az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.
Ötpecsétes Oroszlány
Hétvégén rendezték
meg több mint 100 résztvevővel az Ötpecsétes Oroszlány elnevezésű kerékpáros
akciót az OSZE Tekergők kerékpáros szakosztályának szervezésében.
Régi porták ékessége
A legelső időkben a ház régi
barátja, az eperfa, egyedül hirdette, hogy az ember gyümölcskedvelő ősöktől
származik.
Családi nap harmadszor
Harmadik alkalommal
hívták meg tagjaikat, támogatóikat, barátaikat az oroszlányi „Optimisták” családi
napjukra, aminek a művelődési központ adott otthont szombaton.
Elismerés a kapitánynak
Hosszú évekig az oroszlányi kapitányság parancsnokaként
szolgált Madari Csaba, aki jelenleg a Tatabányai Rendőrkapitányság vezetője.