Kitüntetésben részesült az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Kitüntetésben részesült az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Vásárláskor közepes, semmiképpen sem kicsi uborkákat válasszunk, és sokak állítása szerint a kígyóuborka nem megfelelő.
A beoltottak száma elérte az 5,5 milliót, július 3-tól a következő szabályok érvényesek:
Mivel továbbra is kevés a csapadék – és ismét felmelegedésre lehet számítani –, újabb intézkedéseket kellett hozni a Malom tó oxigén ellátásának érdekében:
215 évvel ezelőtt, 1806. július 3-án született - a Máramaros megyéhez tartozó Hosszúfaluban - Teleki Blanka, aki rövid, de annál tartalmasabb élete és pályafutása során nők sokaságának adott lehetőséget arra, hogy a saját életüket élhessék, és ne alárendelt szerepkörben létezzenek.
Az oroszlányi TSZC Eötvös Loránd Szakképző Iskola szeptembertől ingyenes nappali, valamint felnőtt esti szakképzést indít szociális ápoló és gondozó, hegesztő, illetve gépi és CNC forgácsoló szakmákban.
A Honvédelmi Minisztérium minden évben a Védelmi Igazgatás Napja alkalmából megemlékezik az ezen a területen kiemelkedő munkát végzőkről.
Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen elrendelt nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. Az idén is fokozottan ellenőrzik a nyári fesztiválokon, a rendezvényeken és a vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint a mozgó egységeket.
Magyarország, miután elsőként vezette be a védettségi igazolványt és az oltást igazoló applikációt, július elsején életbe léptette az uniós védettségi igazolást is.
A veszélyhelyzetek alatt lejárt, illetve lejáró okmányok egységes meghosszabbítására vonatkozó szabályozás lépett életbe, azonban az uniós rendelkezések értelmében a jogosítványokra eltérő határidők vonatkoznak. Érdemes ellenőrizni az érvényességi dátumot és időben gondoskodni az okmányunk megújításáról.