PÜNKÖSD
Pünkösd napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház
megalapítását a keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon
ünnepli. Ez alkalomból a keresztény egyházak országszerte ünnepi miséket,
illetve istentiszteleteket tartanak.
A védettségi igazolványt kiváltja az applikáció
Bármely hazai szállodában, étteremben, vendéglátóhelyen kötelesek ebben a
formában is elfogadni.
Vigyázzunk az erdei utakon!
Súlyos baleset történt Oroszlány és Csákvár között, Kőhányás közelében.
Sikeres zeneiskolások
A Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola február
9-én hirdette meg „Zenesuli Farsang” online jelmezversenyét, ahol a zenész
tanulók a saját hangszerükkel, a táncosok pedig ötletes, vidám jelmezbe öltözve
jelentkezhettek.
Változnak a kistermelői szabályok
Az agrárminisztérium nemrég
megjelent rendelete az élelmiszer-előállító létesítmények bejelentésére
vonatkozó részletes szabályok mellett egyszerűsítést és bővülő lehetőségeket
jelentő változásokat vezet be az élelmiszerforgalmazók, vendéglátók és
kistermelők számára.
Vörösbe öltözött a határ
Csodás és szemkápráztató a növénytől a táj.
Átadták a kerékpárkölcsönzőt
A kedvezőtlen időjárás miatt a polgármesteri hivatalban került sor csütörtökön délelőtt a Fekete István Sportcentrum mellett kialakított kerékpárkölcsönző hivatalos átadójára.
Volánbusz közlemény
2021. május 21. és május 25. között a VOLÁNBUSZ Zrt. helyi és helyközi autóbuszjáratai az alábbiak szerint közlekednek:
Elkezdődött az új gyárterület földmunkálata az ipari parkban
Mintegy 30 millió euró értékű beruházással fejleszti a kontinens legnagyobb víztisztító membrán-gyártó egységévé oroszlányi telephelyét a francia SUEZ cégcsoport. A SUEZ Water Technologies & Solutions üzletágához tartozó magyarországi üzemben olyan speciális víz- és szennyvíztisztítási technológiák és gépek készülnek, amelyek elengedhetetlenek az egyre kritikusabb globális ivóvízhelyzet leküzdéséhez.
Mi is itt vagyunk!
A Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (NFSZK) által elindított MONTÁZS projekt - A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése EFOP 1.9.2. – VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú projekt, "Mi is itt vagyunk!" című rendezvénysorozat Komárom-Esztergom megyébe is elérkezett.