2020. december 23-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatai országosan, egységesen – a rövidebb nyitvatartással üzemelő ügyfélszolgálatok kivételével – 16 óráig fogadnak ügyfeleket.
2020. december 23-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatai országosan, egységesen – a rövidebb nyitvatartással üzemelő ügyfélszolgálatok kivételével – 16 óráig fogadnak ügyfeleket.
A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását – adta hírül a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán.
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal minden évben segíti a fiatalokat a pályaválasztásban, amelynek első lépése a megfelelő középiskola kiválasztása.
A MÁV-START Zrt. tájékoztatása alapján, 2021. január 5-től - 2021. január 8-ig a Tatabánya – Oroszlány között közlekedő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
A Volánbusz az alábbiakat tette közzé honlapján az oroszlányi helyi járati közlekedés vonatkozásában.
Az Országgyűlés kedden megszavazta azt a törvénycsomagot, amely alapján kötelezően visszaválthatóak lesznek az italcsomagolások. Az elfogadott hulladékszabályozás alapján most a kormányon a sor, hogy meghatározza a betétdíjas rendszer működtetéséhez kapcsolódó konkrét előírásokat - írta közleményében a Greenpeace Magyarország.
Kigyulladt két stég a Bokodi-hűtőtó oroszlányi oldalán szombat este.
Látványos mérkőzésen, magabiztos játékkal 115-72 arányú fölényes győzelmet aratott hazai pályán az OSE Lions csapata a Jászberényi KSE ellen.
Az ünnepekre készülődve a Szupermenta program tesztjében 22 gyorsfagyasztott gesztenyepürét és 5 gesztenyemasszát vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben találtak.
100 millió forint támogatást nyert Oroszlány városi központi főzőkonyha kialakítására.