Cél a helyi vállalkozások helyzetbe hozása
Tucatnyi helyi vállalkozó részvételével tartották meg a 3. vállalkozói fórumot csütörtök este a Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok konferenciatermében. Az egyeztetés keretében a létrehozandó vállalkozói kedvezménykártya részleteiről, és a közeljövőben tartandó helyi expo kérdéseiről is szó esett.
Lovagi Játékok Várgesztesen
Színvonalas, érdekes, pörgős programok várták szombaton Várgesztesen az érdeklődőket, így nem csoda, hogy közel másfél ezren választották kikapcsolódásnak a kilencedik alkalommal megrendezett Lovagi Játékokat.
A legszebb konyhakertek
Szombaton a szlovák tájházban hirdették ki „A legszebb konyhakertek” pályázat eredményeit, amellyel kapcsolatban még áprilisban fordult a város lakóihoz az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete.
A szegényeket támogatják
Hétfőn ülésezett az Oroszlányi Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA). A közelmúltban megalakult, önkéntesekből álló szervezet célul tűzte ki a peremhelyzetbe került személyek életkörülményeinek javítását, esélyeinek növelését, a hátrányos körülmények között élő gyermekek felzárkóztatását, az iskolai lemorzsolódás csökkentését, hátrányos helyzetük javítását, az esélyegyenlőség elősegítését és az egészséges életmód kialakítását.
Oroszlányi hívők a somlói körmeneten
Több mint félezren érkeztek - többek között - Várgesztesről, Oroszlányból, Környéről, Kecskédről, Alsógalláról és Kisbérről a tizedik alkalommal megrendezett vértessomlói körmenetre.
Csak horgászjeggyel!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja a horgászok figyelmét, hogy Magyarországon horgászati tevékenység kizárólag állami horgászjegy birtokában folytatható.
Határon átnyúló együttműködés
Oroszlányban tartotta ez évi második közgyűlését hétfő délelőtt Michl József, tatai polgármester elnökletével a Pons Danubii EGTC, Európai Területi Társulás, amelynek a szlovákiai Észak-Komárom, Gúta és Ógyalla mellett Tata, Kisbér, Oroszlány és Komárom is tagja.
A tragédia áldozataira emlékeztek
Szörnyű katasztrófa hírére ébredtek 1983. június 22-én Oroszlány lakói. Harmincheten lelték halálukat a márkushegyi szerencsétlenségben.
Sikeresen pályáztak
Közel 2 millió forintot nyert pályázatok útján az Oroszlányi Rákóczi Szövetség Millenniumi Alapítványa - tájékoztatott Nagy Csaba, a kuratórium elnöke.
Idősek az öregedésről és a művészetekről
Második éve szervezik meg az Idősek Akadémiáját, aminek a több mint húszmillió forintos felújítást követően a Bányász Klub adott otthont szerda délután.