Kultúra
2015. augusztus 23.

Gazdag hétvégi program

Bővelkedett kulturális és szórakoztató programokban a hosszú hétvége, és mivel az idő is pártfogásába vette a rendezvényeket, sokan látogattak ki a főtérre.

Kultúra
2015. augusztus 05.

Ismerkedtek

Ismerkedő látogatást tettek a majki Bányászati Múzeumban a tatabányai Edutus Főiskola Műszaki intézetének tanárai, amely során elsősorban az iskola által kínált képzések kapcsolódási lehetőségeit keresték.

Kultúra
2015. augusztus 04.

Tankönyvstart

Előre meghatározott ütemterv szerint, hétfőn rendben megkezdődött az iskolákba a tankönyvek kiszállítása; az országban az első szállítmány Székesfehérvárra, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába érkezett meg – adta hírül az MTI.

Kultúra
2015. július 20.

Tiszteletadás Izsán

Ipolybalog, Léva, Bátorkeszi, Vágsellye és Zselíz megismerését követően a felvidéki Izsa község mutatkozott be július elején a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének kezdeményezésére. A művelődési központban megrendezett esemény a „Köszöntjük…” című sorozat, amelyre rendszerint határon túli magyar vendégeket hívnak meg, hogy mutassák be településüket.

Kultúra
2015. július 19.

Családok nélkül maradt a „csalogató”

Minden bizonnyal a tikkasztó kánikulának is komoly szerepe volt abban, hogy kevesen keresték fel szombat délután a szabadtéri színpad környékén felállított játszószereket, pedig a kézműveskedéstől kezdve az ügyességi játékokig több érdekesség is várta a kikapcsolódásra vágyó gyerekeket és fiatalokat.

Kultúra
2015. július 14.

Londonig jutott a majki Bányászati Múzeum híre

24 ország 340 leginnovatívabb pedagógusa között, egyetlen magyarként kapott díjat Gajdosné Szabó Márta, a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium tanára a „Science on Stage” fesztivál júniusban tartott londoni díjátadóján.

Kultúra
2015. június 30.

Felvidéki költő a könyvtárban

Ismét nagy érdeklődés övezte az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár „Így írnak Ők…” sorozatának újabb előadását. A rendezvényen Ürge László a felvidéki Léva városában élő költő „Verseim szigete a rímek nagyvilágában’ címmel mutatta be műveinek egy részét zenei aláfestéssel.

Kultúra
2015. június 28.

Partnertelepülések Vágsellyén

Öröm számomra, hogy Vágsellyén Jozef Belický barátom kapott bizalmat a tavalyi választáson, míg Oroszlányban én váltottam az előző városvezetőt.

Régóta ismerjük egymást, kapcsolatunk hosszú évek óta kiváló, így töretlenül folytatódik a két város eddig is példaértékű együttműködése. Kívánom, hogy ez az együttműködés mindkét fél részére a jövőben is hasznos legyen, és szolgálja jól partneri viszonyunkat.

Kultúra
2015. június 17.

Tinódira emlékeztek

Tinódi Lantos Sebestyénre emlékezett június 15-i rendezvényén az oroszlányi Rákóczi Szövetség. Tinódit olyan krónikásként kell értékelni, aki verses formában dolgozta fel korának történelmi eseményeit elsősorban hitelességre, és nem művészi értékek közvetítésére törekedve.

Kultúra
2015. június 15.

Beton nyár, táborokkal

Mint arról beszámoltunk, pénteken a Bányászati Múzeumban került sor a Civil Nyár nyitóelőadására, ami egyben a művelődési központ nyári programsorozatának első eseménye volt.


Találatok száma: 255db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek