Súlyemelő sportsikereik jelentős részét Oroszlányban érték el, az elmúlt héten pedig a kanadai masters világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhattak.
Súlyemelő sportsikereik jelentős részét Oroszlányban érték el, az elmúlt héten pedig a kanadai masters világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhattak.
Elrajtolt az 5. Oroszlányi Rallye szombaton este a Polgármesteri Hivatal elől.
Hétvégén rendezték meg Kecskeméten tizenkilencedik alkalommal a Messzi István Súlyemelő Emlékversenyt, emlékezve az olimpiai ezüstérmes sportolóra.
Bálint Csaba a kecskemétiek edzője számol be az előkészületekről és a várakozásokról:
Az Ultra Rába nonstop kajakos-kenus teljesítménytúra kb. 225 km-es hosszával és 100 mérföldes SUP változatával, a Rába folyó technikai kihívásaival, az éjszakai szakasz különlegességével egy igazán komoly és nehéz teljesítménytúra és verseny.
Második helyen zárt az OBSK Oroszlány a labdarúgó megyei I. osztályban. Sebestyén Ferenc vezetőedző elégedetten értékelte a csapat szereplését – adta hírül a kemma.hu.
Ezredik indulóként teljesítette júliusban Papp Dénes a 77 km-es VérKör-t.
Pozsonyban rendezték meg a közelmúltban a Wukf World Championships versenyt, amelyen 42 országból 2400 induló vett részt.
Ismét bizonyítottak Likerecz Attila és Bagócs János tanítványai hétvégén, akik a Kisbér Kupán és a területi versenyen léptek a súlyemelő dobogóra. A kiemelt minősítésű megmérettetésen a serdülök között Mikhel Eszter és Eszenyi Fanni is a dobogó legfelső fokára állhatott, utóbbi pedig lökésben új országos csúcsot döntött 67 kilogrammal, így a különdíjat is bezsebelhette.
Olvasóink talán emlékeznek még az oroszlányi triatlon klub hosszú éveken át tartó sikereire, amelyek részese volt Balogh Barbi is.
Nyolcadik alkalommal adott otthont szombaton Oroszlány és az Oroszlányi Sport Egylet (OSE) a Streetball programjának, ami 27. alkalommal indult tavasszal országos körútjára.