Pályaavató
Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára is tiszteletét tette Oroszlány új streetball pályájának pénteki avatóünnepségén, amelyen Beck Ferenc, az OSE elnöke köszöntötte a jelenlévőket, köztük Lazók Zoltán polgármestert és File Beáta jegyzőt, illetve a képviselő-testület több tagját.
Esztergomba került a vándorkupa
Kubovics István és Gerendás Ádám nyerte a Penta-A-HÍD Bányásznapi Oroszlány Rallye-t idén.
Oroszlányon haladt keresztül a Tour de Hongrie
A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 14-én rajtolt. A nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 10 megyét érintve összesen 865 kilométert tesz meg a kazincbarcikai befutóig.
Kettészakad a város!
Csütörtökön a „Tour de Hongrie” kerékpáros körverseny érinti Oroszlányt is, ezért a mezőny városon történő áthaladásának idején teljes útlezárásokra kell számítani, melyek a közlekedésben komoly fennakadásokat okozhatnak.
Milánóban emelték a súlyokat
Egy héten keresztül vetélkedtek az olaszországi Milánóban az utánpótláskorú súlyemelők. A tizenkilenc fős delegációban négy oroszlányi tehetség is helyet kapott.
Súlyemelő tehetségek tábora
Huszonegy leendő bajnok számára tart naponta két-két edzést a héten Bagócs János a Chudik Lajos sporttelep közelmúltban megújult súlyemelőtermében.
„Aranyos” oroszlányi lány
A csütörtökön kezdődött, Horvátországban zajló maraton kajak-kenu Európa-bajnokság nyitónapján arattak a magyarok.
Világbajnok kosarasok Oroszlányban
Kecskeméten indult útjára júniusban a Decathlon B33 TOUR 2018-as sorozata. A 3×3 válogatottakat felvonultató, ezer EUR pénzdíjas felnőtt férfi és női kosárlabdagála hazai döntőjére Oroszlányban került sor a hétvégén.
Streetball hetedszer
Idén sorozatban hetedik alkalommal, Kőbánya, Békéscsaba és Veszprém után, Oroszlány adott otthont szombaton a 26. Streetball Challenge küzdelmeinek.
Öt nap alatt a Balaton körül
Ha minden a tervek szerint halad, június 26-án este 8 óra körül visszaérkezik Balatonalmádiba a tatabányai Barnáné Susa Éva és Dani Marianna, valamint az oroszlányi Tóth Tímea. Oda, ahonnan június 22-én elindultak, hogy 5 nap alatt gyalog megkerüljék a Balatont.