Karate szombat
Tizenhat szakosztály közel 120 sportolója nevezett a X. IJKA (International Japanese Karate Association) nyílt országos bajnokságára, amit a Péter Gábor vezette oroszlányi Shotokan Karate Klub szervezett, és amelyen Lazók Zoltán polgármester is üdvözölte az indulókat.
Fiatal sakkmester Oroszlányban
Szimultán partikra várta csütörtök délután Gledura Benjamin a sakk szerelmeseit a művelődési központba.
Pörög az OSZE
Az elmúlt hétvégén pályára lépett a felnőtt, az U19-es, U16-os, U14-es és a megye III. osztályban szereplő csapat is, vasárnap pedig az U7-U9-es fiatalok mérették meg magukat Oroszlányon, a műfüves pályán megrendezett második őszi fesztiválon.
Szombaton az U14-es és U16-os csapat a Lábatlani SE vendége volt. A fiatalabbak 0-6 arányú győzelmet könyvelhettek el, míg az idősebbek 7–1-es vereséget szenvedtek.
Indul a beruházás
Lazók Zoltán polgármester és Beck Ferenc, az Oroszlányi Sport Egylet elnöke látta el kézjegyével kedden délelőtt a szerződést a sportcsarnok beruházására kiírt pályázat nyertesének képviselőivel. Az aktust követően a Strabag társaság székesfehérvári főépítésvezetősége megkezdheti a munkát.
Magabiztos győzelem az első hazai bajnokin
Jó felfogásban kezdtük a mérkőzést, védekezésben kontrolláltuk a játékot, támadásban szépen ment a labda, megvoltak a helyzeteink.
Piros-fekete megszállás az országos döntőn
67 játékossal és 20 szülővel, edzővel, szurkolóval vágott neki az OSE szeptember 26-án a budapesti Országos Streetball döntőnek, aminek megrendezése egészen péntek délutánig a kedvezőtlen időjárás miatt kérdéses volt. Végül a műjégpálya helyett a SYMA csarnokban zsúfolódott össze a rengeteg résztvevő.
Győzelem!
2015. szeptember 24-25-én került sor a Gyurasits István Emléktornára, a Budapesti Honvéd SE szervezésében.
Focitorna
Vasárnap rendezték meg az első őszi alközponti Bozsik tornát az U7 és U9-es korcsoportban. Az esős idő ellenére nagyon sok gyermek rúgta a labdát – tájékoztatott Schaffer Attila tréner.
Újabb OSE LIONS győzelem
Vavra András vezetőedző értékelése: „Vukolic sérülése miatt sajnos nem tudtunk teljes kerettel kiállni a hazai tornánkon, de így láthattuk, tudja-e pótolni a csapat, ha kiesik egy fontos láncszem. A feladatot részben sikerült megoldani, de bőven van még, amin dolgoznunk kell, főleg keménységben.
Döntetlen a hétvégén
Hét pontjával jelenleg a kilencedik helyet foglalja el a tabellán az Oroszlány csapata. Eddigi mérlege a megye I-ben: két győzelem, két vereség és egy döntetlen, a hétvégén, az Ács ellen.