Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.
Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.
A Tatabányai Törvényszék – mint másodfokú bíróság – sikkasztás és más bűncselekmények elkövetése miatt ítéletet hozott az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság volt könyvelőjével szemben.
2013 óta hungarikumként ünnepeljük a szénsavas vizet, amit Jedlik-találmánynak ismerünk, ugyanakkor a nemzetközi tudományos oldalakra kattintva egy angol papot említenek feltalálóként: Joseph Priestley az első, aki széndioxidot vízzel elegyített 1767-ben.
A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél tette kötelezővé a származási információk jelölését. A jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni, tájékoztatott a minisztérium sajtóirodája.
Hétfőn elkezdődött az oktatás és nevelés a város általános iskoláiban, az óvodákban és a bölcsődében is.
Rendkívüli esemény nélkül, csendesen telt a karácsony és szilveszter közötti időszak Oroszlányban.
Csupán egy munkanap áthelyezéssel kell tervezniük a munkaadóknak és a munkavállalóknak 2021-ben. Öt pihenőnap hétvégére esik majd, emellett összesen hat hosszú hétvégével és egy négynapos hétvégi pihenővel lehet tervezni.
Január 1-i hatályba lépéssel öt szakasszal bővült Magyarország díjköteles úthálózata.
A kéményseprés, mint iparszerű foglalkozás Magyarországon a 16. században jelent meg, amikor 1590. szeptember 17-én Sopronban letette a polgáresküt az első név szerint ismert kéményseprő iparos, Keraus Kristóf. A történet pikantériája, hogy a vezetéknév jelentése: seperj ki.
A 2020-as szezon utolsó hazai mérkőzésén, december 30-án 17 pontos vereséget szenvedett az oroszlányi felnőtt férfi kosárlabdacsapat a Krajnyik „Akác” András sportcsarnokban.