Teljesen keresztül húzta az OSE Lions terveit az egyik játékos pozitív koronavírus-tesztje, ami miatt az oroszlányi gárda minden tagja karanténba került.
Teljesen keresztül húzta az OSE Lions terveit az egyik játékos pozitív koronavírus-tesztje, ami miatt az oroszlányi gárda minden tagja karanténba került.
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal minden évben segíti a fiatalokat a pályaválasztásban, amelynek első lépése a megfelelő középiskola kiválasztása.
A MÁV-START Zrt. tájékoztatása alapján, 2021. január 5-től - 2021. január 8-ig a Tatabánya – Oroszlány között közlekedő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
A Volánbusz az alábbiakat tette közzé honlapján az oroszlányi helyi járati közlekedés vonatkozásában.
Az Országgyűlés kedden megszavazta azt a törvénycsomagot, amely alapján kötelezően visszaválthatóak lesznek az italcsomagolások. Az elfogadott hulladékszabályozás alapján most a kormányon a sor, hogy meghatározza a betétdíjas rendszer működtetéséhez kapcsolódó konkrét előírásokat - írta közleményében a Greenpeace Magyarország.
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége 1991 óta minden esztendőben Kodály Zoltán születésnapján, december 16-án ünnepli a Magyar Kórusok Napját.
Mint köztudott, a koronavírus járvány miatt bezárta kapuit az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár. Az intézmény munkatársai azonban több online programmal, feladvánnyal is kedveskednek a kultúrára éhes közönség számára internetes oldalaikon.
Komárom-Esztergom megyében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyenruhások az ittas gépjárművezetők kiszűrésére.
Rendhagyó – nézők nélküli – „garázskoncertre” került sor vasárnap délután a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében, ahol a KORI rock zenekar és Varga Miklós lépett fel.
Kigyulladt két stég a Bokodi-hűtőtó oroszlányi oldalán szombat este.