Az október 23-i és a november 1-jei ünnepnapokon, valamint az őszi szünet ideje alatt változik a helyközi és a Volánbusz üzemeltetésében lévő helyi járatok közlekedési rendje.
Az október 23-i és a november 1-jei ünnepnapokon, valamint az őszi szünet ideje alatt változik a helyközi és a Volánbusz üzemeltetésében lévő helyi járatok közlekedési rendje.
Magasztos, méltóságteljes, az 1956-os hősök emlékéhez méltó díszünnepséget rendezett az Országos Polgárőr Szövetség október 19-én, ahol a megemlékezés mellett számos polgárőr kapott rangos elismerést.
Mindkét csapat számára komoly téttel bírt a szombati találkozó, hiszen a Kaposvár nem nyert még mérkőzést a bajnokságban, az OSE pedig a zalaegerszegi győzelem után bizakodva állt a hazai mérkőzéshez.
Tamás Borikát sokan ismerik Oroszlányon. A hypotón kislány komplex fejlesztése a családnak hetente 120 ezer forintba kerül. A szülők évente háromszor, hatszor viszik el gyermeküket a solymári Borsó házba, ahol a szakértelemnek köszönhetően meglehetősen szép eredményeket érnek el alkalomról alkalomra, így Borika nem csak egyre szebb, de egyre ügyesebb is.
Az Oroszlány-Tatabánya kerékpárút pénteki, hivatalos átadója után, szombaton 1140 kerék gurult végig a tükörsima aszfalton, ugyanis 570 résztvevővel, reggel tízkor elstartolt a Nagy Bebiciklizés.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte hétvégén a város egyik legaktívabb egyesülete, az Oroszlány Barátainak Köre
.A meghívottak közül sokan érkeztek két keréken az Oroszlány-Tatabánya kerékpárút hivatalos átadó ünnepségére, melyet pénteken tartottak Kecskéden.
Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította október 17-ét. A közgyűlés felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy szenteljék ezt a napot a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos konkrét tevékenységek bemutatásának.
Átadták pénteken azt az 1,2 milliárd forintos beruházással megépült 13 kilométeres kerékpárutat, amely Kecskéden és Környén át összeköti Oroszlányt és Tatabányát, valamint lehetőséget teremt a majki kamalduli kolostor elérésére is.
Az élelmiszer érték, pazarlásának megelőzése pedig nem csupán környezetvédelmi és gazdasági, de erkölcsi kérdés is. Erre is gondolunk az élelmezési világnapon, október 16-án.