A mobil hálójában
Mára az okostelefonok és a mobilinternet meghódították a magyar lakosságot. Kis hazánkban az internetezők kétharmada, azaz 3,3 millió fő okostelefon-használó, közülük 2 millióan használnak mobilinternetet is, vagyis bárhol és bármikor elérhetők az interneten, és ők is elérik azt.
Súlyemelő siker Szombathelyen
Szombaton rendezték meg Szombathelyen a 2016. évi Savaria Kupát és V. Tóth Géza Emlékversenyt, amin a Városi Súlyemelő Egyesület három ifjú sportolója képviselte városunkat.
Közel félszázan indultak
Hét kategóriában, 47-en ültek autóba vasárnap, hogy részt vegyenek az oroszlányi Tesco áruház parkolójában megrendezett szlalomversenyen.
Virágvasárnap
Oroszlányban a szlovák önkormányzat, valamint a Falu-hagyományőrző és Kulturális Egyesület programjának kiemelt területe a hagyományok, az ősöktől örökölt szokások és a nyelv ápolása, gondozása. Ennek egyik helyszíne a szlovák tájház, de nagy gondot fordítanak az egyházi, népi ünnepek felidézésére is. A húsvét előtti vasárnap arról nevezetes, hogy Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe.
Fölényes hazai győzelem
Erőteljes kosárlabdával kezdték a hazaiak a mérkőzést, agresszívan védekeztek és gyors kontrákat vezetve hamar előnyre tettek szert. Felállt védelem ellen is gyorsan ment a labda, jól választották ki a helyzeteket, a fehérvári zónát is könnyedén játszották át.
Lélekben is készültek a Húsvétra
Közös énekléssel, áhítattal kezdődött a Környe-Oroszlányi Református Missziói Társegyházközség hittanos diákjai, gyülekezeti tagjai számára, a húsvéti készülődés jegyében szervezett kézműves foglalkozás szombaton a környei Művelődési Házban.
Víz világnapja
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben.
Értéktárban a fúvószenekar
A megyei Értéktár Bizottság a kulturális örökség kategóriába felvette a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekart.
Rajtra készülnek a Bányászati Múzeumban
Bár bejelentkezés alapján már több csoport is meglátogatta az elmúlt időszakban Majkon a Bányászati Múzeumot – köztük holland vendégek -, ezekben a napokban gőzerővel folynak a munkálatok, hogy megszépülve, rendezetten fogadhassák a vendégeket – tájékoztatott csütörtökön Mike István, a kiállítóhely vezetője. A téli károk rendbetétele mellett takarítanak, metszik a növényeket, nyírják a füvet, rendezik az információs táblákat.
Felhívás - A TÉB ismét várja a javaslatokat
A TÉB az alábbi felhívás közzétételével kéri a polgárokat, civil és társadalmi szervezeteket, intézményeket, hogy a városunkban és környékén lévő települési értékeket (épített és természeti érték, kulturális, művészeti, sport, gasztronómiai és hagyományőrző érték) gyűjtsék össze és terjesszék a bizottság elé, hogy lajstromozni tudja a települési értéktárba és megjeleníteni a hamarosan elkészülő Oroszlány Települési Értékei című színes kiadványban.