Három látványos, nagyberuházás is a végéhez közeledik Oroszlányban, ami nem jelenti azt, hogy megálltak a további fejlesztések.
Három látványos, nagyberuházás is a végéhez közeledik Oroszlányban, ami nem jelenti azt, hogy megálltak a további fejlesztések.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) meghívására Magyarországra látogatott Romain Wolf (a képen balról a harmadik), a közel 9 milliós tagságot számláló Független Szakszervezetek Európai Szövetség (CESI) elnöke.
Tizenegyedik mérkőzését is megnyerte sorozatban vasárnap az OSZE labdarúgócsapata, ami azt is jelenti, hogy fél éve veretlen az együttes. Utoljára tavaly november elején kaptak ki a Sárisáptól, igaz, akkor egy hetest nyomtak az oroszlányi hálóba.
Több tucat színvonalas program várja a következőhéten a város lakóit a XX. Civileké a Ház rendezvényein, amit szombaton délután nyitott meg Székely Antal, a Művelődési Oktatási és Sport Bizottság elnöke, aki külön is üdvözölte a partnertelepülés, a szlovákiai Vágsellye kiállítóit.
Alig egy hónapja alakult meg az Oroszlányi Tekergők kerékpáros csoportja, és máris körbetekerték a Balatont – tudtuk meg Torma Lajostól, a közösség vezetőjétől.
Tíz csapat részvételével rendezték meg szombaton délelőtt a Néptáncfesztivált, amelyen a Bránicska gyermektánccsoport, a Hébé iskola fiataljai, és az OKSZÍK néptáncosai képviselték Oroszlányt.
Hétfőtől 1161 helyszínen megkezdődnek a középiskolai vizsgák. Ebben az időszakban országosan mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról, de mindezt megelőzte a hétvégén a diákok búcsúja, a ballagás.
Oroszlányban is segítséget nyújtanak az adóbevallás elkészítéséhez! A NAV munkatársai 2016. május 3-án bevallási fórumot tartanak, elsődlegesen a magánszemélyek bevallásának helyes kitöltése érdekében.
Helye: Oroszlány, Fürst S. u. 29. Oroszlányi Járási Hivatal Kormányablaka
Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte péntek délelőtt Komáromban a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös rendezvényének meghívott vendégeit.
Elsősorban társasházi közösségek közös képviselői vettek részt csütörtökön az Oroszlányi Szolgáltató (OSZ) Zrt. és a Techem cég közös lakossági fórumán, amelyen a távhőszolgáltatás és a költségmegosztás szerepelt fő témaként.