Adókedvezmények
Aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, hogy milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadója illetve az adóalapja, nem késett le semmiről. Az elmaradt lépés a május 20-ig beadandó szja-bevallásban pótolható és az év közben nem érvényesített adókedvezmény igénybe vehető. A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.
Órát állítunk!
Húsvét vasárnap megkezdődik a nyári időszámítás, hajnali 2-kor 3 órára kell az órákat átállítani.
Kettős rendezvény az OKSZÍK-ban
Két érdekes programon vehettek részt azok az érdeklődők, akik hétfőn ellátogattak az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár rendezvényeire.
Vasöntödéből érkezett a bányához
Soproni vasöntödében dolgozott évekig Cichlár Nándorné, akit hétfőn köszöntött 90. születésnapja alkalmából az önkormányzat és a miniszterelnök nevében Lazók Zoltán polgármester.
A mobil hálójában
Mára az okostelefonok és a mobilinternet meghódították a magyar lakosságot. Kis hazánkban az internetezők kétharmada, azaz 3,3 millió fő okostelefon-használó, közülük 2 millióan használnak mobilinternetet is, vagyis bárhol és bármikor elérhetők az interneten, és ők is elérik azt.
Súlyemelő siker Szombathelyen
Szombaton rendezték meg Szombathelyen a 2016. évi Savaria Kupát és V. Tóth Géza Emlékversenyt, amin a Városi Súlyemelő Egyesület három ifjú sportolója képviselte városunkat.
Közel félszázan indultak
Hét kategóriában, 47-en ültek autóba vasárnap, hogy részt vegyenek az oroszlányi Tesco áruház parkolójában megrendezett szlalomversenyen.
Virágvasárnap
Oroszlányban a szlovák önkormányzat, valamint a Falu-hagyományőrző és Kulturális Egyesület programjának kiemelt területe a hagyományok, az ősöktől örökölt szokások és a nyelv ápolása, gondozása. Ennek egyik helyszíne a szlovák tájház, de nagy gondot fordítanak az egyházi, népi ünnepek felidézésére is. A húsvét előtti vasárnap arról nevezetes, hogy Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe.
Fölényes hazai győzelem
Erőteljes kosárlabdával kezdték a hazaiak a mérkőzést, agresszívan védekeztek és gyors kontrákat vezetve hamar előnyre tettek szert. Felállt védelem ellen is gyorsan ment a labda, jól választották ki a helyzeteket, a fehérvári zónát is könnyedén játszották át.
Lélekben is készültek a Húsvétra
Közös énekléssel, áhítattal kezdődött a Környe-Oroszlányi Református Missziói Társegyházközség hittanos diákjai, gyülekezeti tagjai számára, a húsvéti készülődés jegyében szervezett kézműves foglalkozás szombaton a környei Művelődési Házban.