Oroszlány területén a húsvéti időszak alatt 189 járművezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát – tájékoztatta az oroszlany.hu portált Takács József r.őrgy, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Oroszlány területén a húsvéti időszak alatt 189 járművezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát – tájékoztatta az oroszlany.hu portált Takács József r.őrgy, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Omáscsik Orsolya, a Ments meg! Oroszlányi Állatvédő Egyesület elnöke volt a vendége szerda délelőtt a Családok Átmeneti Otthonának. A szakember vetítéssel egybekötött előadásában a felelős állattartásról, elsősorban a kutyák védelméről tájékoztatta az intézmény lakóit.
Nem csoda, hogy négyórásra sikeredett a képviselő-testület keddi programja, hiszen csak a két ülés közötti tájékoztatóban 35 téma szerepelt, majd ezeket követte a 18 napirendi pont megvitatása.
Torma Lajos települési képviselő, az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja, fővédnökként nyitotta meg kedden délután az Idősek Akadémiájának első rendezvényét a Bányász Klubban. Az esemény előadója Szita Attila, az Alhambra Kft. ügyvezetője a pánikjelző eszközök használatával, előnyeivel, hasznosságával ismertette meg az elsősorban időskorú hallgatóságot.
Szép számú közönség kísérte el az oroszlánokat Sopronba is, garantálva a jó meccshangulatot. Ez a SMAFC-ot tette elszántabbá, jobban kezdték a mérkőzést, haraptak rendesen, így hamar tíz pontos előnyre tettek szert.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Oroszlányi Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Hamvas Béla Gimnáziumban testnevelő tanár munkakör betöltésére.
A dr. Balogh Tibor Alapítvány és az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet ingyenes szűrővizsgálatokat szervez 2016. április 7-én 9.00-15.00 óráig a Bányász Klub és Rendezvényházban (2840 Oroszlány, Táncsics M. út 1.).
Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Alaposan megijesztette szurkolóit az OSZE labdarúgócsapata vasárnap, ugyanis rögtön a kezdés után, a hatodik percben egy könnyelműsködést követően gólt kapott. Mindez azért is meglepő volt, mert a tavaszi forduló négy meccséből eddig három alkalommal öt-öt góllal terhelték meg az ellenfél kapuját, a legutolsón pedig hárommal.
Kétnapos programsorozatot szerveztek a gyerekeknek a hétvégén a művelődési központban. A húsvét jegyében pénteken vidám, vicces, az alkalomhoz illő versekkel nevezhettek e jelentkezők, majd a könyves bütyköldében tölthették hasznosan szabadidejüket.
Április 4-től a fővonali csatlakozásokhoz igazítják a Tatabánya-Oroszlány vasútvonal menetrendjét. A vonatok többsége ezentúl a budapesti személyvonatokhoz csatlakozik, rövid várakozási idővel. Ennek következtében Kelenföldtől Oroszlányig a menetidő a tatabányai átszállással együtt 1 óra 9 percre csökken, és a teljes útvonalon korszerű, alacsony padlós, légkondicionált, pótjegy nélkül igénybe vehető motorvonatokon lehet utazni.