Házi tűzijáték
A tűzijátékok biztonságos használatára hívja fel a figyelmet szilveszter közeledtével az Országos Rendőr-főkapitányság. A tűzijátékokat nem szabad más tűzveszélyes anyagokkal együtt tárolni, továbbá tetőtérben, pincében, alagsorban tartani, kiskorúak elől el kell zárni.
Több ezer látogató
Közel száz programot szórakoztatta Oroszlány lakóit az adventi időszakban. Az OKSZÍK monstre rendezvénysorozatában az országosan ismert előadók mellett bemutatkoztak a város iskolái, civil szervezetei, valamint művészeti csoportjai, és nagy sikere volt a karácsonyi vásárnak, valamint a színházi bemutatóknak, író-olvasó találkozóknak is.
Kéményseprők a katasztrófavédelemnél
A jelenlegi ígéretek szerint a kéményseprőket a katasztrófavédelem foglalkoztatja majd, miután átvette az ország bizonyos területein a kémények ellenőrzését és karbantartását – adta ki az információt a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.
Tűzvédelem társasházaknak
Jövő év március végéig ki kell dolgozni bizonyos lakóépületeknél az új tűzvédelmi dokumentumot. A Magyar Közlöny december 21-i számában megjelent a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet (tűzvédelmi szabályzat rendelete) módosítása.
Extra forma a szezonzárón
Nagyon jó ritmusban kezdődött a mérkőzés Fehérváron, agresszív, kemény védekezéssel, amitől kissé megilletődött az ellenfél. Maximumom pörgött a csapat, a fiúk gyors ellentámadásokat vezettek, gyakorlatilag lerohanták a hazaiakat.
Felállt védelem ellen is gyorsan ment a labda, rendre megtalálták a legjobb helyzetben lévő társat, ehhez párosult egy extra dobóforma, így pillanatok alatt eldőlt a mérkőzés.
Újabb beruházás
Az amerikai tulajdonú, turbófeltöltőket gyártó BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyén 3,5 milliárd forintból bővítették a gyártáskapacitást; a projekt hétfői zárásán Bogár Attila ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv keretében 913,7 millió forint uniós támogatásban részesültek.
Projektzárás
Összesen 150 millió Ft-os támogatást nyert el Oroszlány Város Önkormányzata a KEOP-5.7.0/15-2015-0332 azonosító számú, Oroszlány Város Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése I. című projektje keretében az Oroszlányi Közösségi Színtér és az új Szolgáltató Városközpont épületeinek hőszigetelésére és nyílászáró cseréjére. A projekt 2015. október 1-e és 2015. december 8-a között valósult meg.
Új gépkocsik segítik a munkát
Az Önkormányzati Szociális Szolgálat hétfőn átvette új autóját. A hazai gyártású Suzuki Vitara típus magas építésű, így a külterületen élők ellátásában is részt vehet majd. A kedvező fenntartású gépkocsihoz öt év garanciát is kapott a Szolgálat.
Szent asszony a majki kastélyban
Több éves tervezés és előkészület után nyithatta meg az általa megálmodott kiállítást a majki kastélyban vasárnap Kutschi András az oroszlányi Munkás Szent József templom plébánosa.