Lopás vétség és annak kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 30 éves férfi ellen.
Lopás vétség és annak kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 30 éves férfi ellen.
A két edényes hulladékgyűjtési rendszer bevezetése kapcsán a közszolgáltató tájékoztatót adott ki az elkülönítetten gyűjtendő hulladékok köréről és a gyűjtőedény használatáról.
A megye minden tűzoltóságának készített képet a kunhegyesi festőművész.
A teljes foglalkoztatottság elérésének érdekében a kormány 2021. április 15-től ismételten meghirdette a „Közfoglalkoztatásból versenyszférába” programot, amelynek keretében a versenyszférában munkát találó közfoglalkoztatottak 45.600 forint elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek havonta. Az erre vonatkozó kérelem a kormányhivataloknál és online is benyújtható.
Április 16. a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja. Ezen a napon arra a több, mint félmillió honfitársunkra emlékezünk, akiket származásuk, vallásuk miatt 1938 és 1944-45 között megfosztottak jogaiktól, gettósítottak és koncentrációs táborokba deportáltak vagy munkaszolgálatra küldtek.
A piacokon, üzletekben már nagy mennyiségben kaphatók a hazai termelésű, friss primőr - fóliás, illetve üvegházi - zöldségek: paprika, paradicsom, retek, uborka, fejes saláta, zöldhagyma, sárgarépa, hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A járvány miatt az idén a hagyományostól eltérő módon népszerűsíti a Magyar Kerékpárosklub a kerékpározást, „Inkább bringázz!” jelmondattal.
Oroszlányon az elmúlt 1,5 hét alatt 106 új megbetegedést regisztráltak, 7-en pedig sajnos meghaltak. Az áldozatok közül ketten nagyon fiatalon.
A play-out 2. fordulójában csapott össze egymással a PVSK-VEOLIA és az OSE Lions együttese.
Az oroszlányi önkormányzati tűzoltók favágással és gallyazással kezdték a szerdai napot.