Kérelmezhető az őstermelői jogviszony igazolása
A pályázatok közelgő beadási határidejére való tekintettel felhívják az érintettek figyelmét, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások igénybevételéhez szükséges az őstermelői jogviszonyuk igazolása. Az e célra szolgáló hatósági bizonyítvány a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) igényelhető.
Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához!
Dr. Kócza Júlia Komárom-Esztergom megyei egyenlőbánásmód-referens 2020. november havi ügyfélfogadása.
Tiszteletadás a temetőben
Halottak napja alkalmából istentisztelettel egybekötött megemlékezést tartott az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a haraszthegyi evangélikus temetőben.
Újabb súlyemelő sikerek
Az OVSK versenyzői is részt vettek az október 24-25-én rendezett Junior országos súlyemelő bajnokságon Kecskeméten, és négy aranyéremmel, valamint két ötödik helyezéssel tértek haza.
Őszi csemege
Az ősz egyik legkiválóbb, legjellegzetesebb, legízesebb termése a szelídgesztenye. Persze ne keverjük a vadgesztenyével, azt egészen más célra teremtette a természet. A sült szelídgesztenye illata semmihez sem fogható, és elkészítése nem okozhat egy háziasszonynak sem gondot.
Szigorították a hatósági házi karantén megsértésének bírságolását
Az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét.
Univerzális palackprés
Egyre több helyen van lehetőség Oroszlányban a szelektív hulladékgyűjtésre, illetve az otthon gyűjtött újrahasznosítható hulladékot is sokan viszik már a szelektív szigetekre. A legnagyobb tárolási helyigénye a vissza nem váltható PET palackoknak van.
Remekeltek az ifjú súlyemelők
Kecskeméten rendezték meg az idei Junior országos súlyemelő bajnokságot, ahol az OVSEE versenyzői az alábbiak szerint végeztek:
Bozsik Torna
A közelmúltban rendezték meg Oroszlányban az U7 és U9 -es Bozsik Tornát a városi sporttelepen.
Dömötör, a pásztorok patrónusa
Október 26-ikát juhászújévnek is nevezik a néphagyományban.