Pályázati felhívás
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal a - parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra figyelemmel - várja azon számlaképes gazdálkodó szervezetek jelentkezését, akik szerződés szerint el tudják látni a KEM Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztálya által 2020. évben elrendelt parlagfű elleni közérdekű védekezési feladatokat. Több vállalkozó együttesen is pályázhat.
Tatára és Oroszlányba költözik tatabányai szemészet
A tatabányai
kórházban jelenleg nem elérhető a szemészeti szakrendelés. A betegeket május
2-tól Tatán és Oroszlányban várják kiterjesztett rendelési időben.
Javaslat a diákigazolványok ügyintézéséhez
Az óvodai és iskolai beiratkozásokhoz szükséges első
személyi igazolvány kiállítása, illetve a diákigazolvány igényléséhez a
NEK-adatlapok felvétele a kormányablakokban vagy okmányirodákban történik. A
járvány miatt az ügyintézésre csak előzetes időpontfoglalással van lehetőség,
amelyet elektronikusan vagy telefonon tehetnek meg.
Megjelent a kormányrendelet
A koronavírus járvány elleni védekezés május 4-én
kezdődő új szakaszában az alábbi intézkedéseket rendelte el Magyarország
kormánya.
Mit ünneplünk május 1-én?
Százharminc éve, 1890-ben ünnepelték először május 1-jét, amely egy évszázadon át volt a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől pedig a munkavállalók szolidaritási napja.
Oroszlányban elkezdődött a textil maszkok osztása
Oroszlányban az önkéntesek a koronavírus megjelenésének első napjától varrják a textil maszkokat. Ez nagy segítség volt az első hetekben, amikor még nagyon nehéz volt maszkhoz jutni, és segítség most is, hiszen ennek köszönhetően az önkormányzat csütörtöktől 5000 darab varrott maszkot kezdett el kiosztani a lakosságnak.
Polgármesteri rendelet
Komárom-Esztergom megyében, a járásban és Oroszlányon is fokozatosan emelkedik a koronavírus fertőzöttek, valamint a hatósági karanténba kerülő személyek száma. Ezen okból kifolyólag ismét indokolttá vált az előttünk álló hosszú hétvégén a szigorú intézkedések meghozatala városunkban is. Lazók Zoltán polgármester erről szóló rendelete a mellékelt dokumentációban olvasható.
Hirdetmény
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága az Agrárminisztérium TMF/334/6/2018. ügyiratszámon kibocsátott levele alapján, a Természetvédelmi kártalanítás fejezeti kezelésű előirányzat terhére készíti a Vértes (HUDI30001) kiemelt jelentőségű természet megőrzési terület és különleges madárvédelmi terület (Natura 2000 terület) fenntartási tervét.
Fontos munkát végeznek az önkéntesek
Az elmúlt hónap tapasztalatairól, az önkéntesek és segítők munkájának hatékonyságáról tartottak konzultációt szerdán délelőtt a Polgármesteri Hivatalban. Az értekezleten Szabó Mihály alpolgármester és Dr. File Beáta jegyző mellett önkormányzati fenntartású intézmények vezetői is részt vettek.
Óvodai tájékoztató
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. 04.28.-án a Magyar Közlöny 89. számában megjelent a 152/2020. (IV.27.) Kormányrendelet a vészhelyzet során a gyermekek napközbeni felügyeletével kapcsolatos intézkedésekről.