Intézmény
2016. April 17.

Szakmák Éjszakája

Egészségpont, bevásárlókocsi érme készítés, CNC sakk, életmentési gyakorlat, számítógépes rajzolás, esztergálás, hegesztés, és még számtalan érdekesség fogadta pénteken este a TSZC Hamvas Béla Szakképző Iskolájába látogatókat a Szakmák Éjszakájának rendezvényén. A programot a Bakfark Bálint AMI zenekara nyitotta, majd a Vörös István alapítvány táncosai oldották a hangulatot.

Intézmény
2016. April 15.

Nagy Grafikusok

A Hamvas Béla Gimnáziumban ismét pályázati projektzáró rendezvényre került sor 2016. április 14-én délután. Ezúttal a „Nagy Grafikusok” projekt résztvevői számoltak be több hónapos munkájukról. A rendezvényen megjelent Oroszlány város alpolgármestere Rajnai Gábor, a járási KLIK igazgatója Biró Mónika, valamint Oroszlány Középiskoláiért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Bányai Ferenc.

Pályázat
2016. April 15.

Esetmenedzser

Az Önkormányzati Szociális Szolgálat pályázatot hirdet Esetmenedzser munkakör betöltésére.

Kék hírek
2016. April 14.

Egy órán belül elfogták

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett – egy 26 éves oroszlányi lakos ellen.

Közélet
2016. April 14.

Életmentést tanultak

Ismét újraélesztést oktató tanfolyamnak adott otthont a művelődési központ szerdán. A Dr. Balogh Tibor alapítvány szervezésben idén közel 200 főt szeretnének megismertetni az életmentés tudnivalóival. A mostani kurzuson közel tíz fő ismerkedett a „laikus újraélesztésnek” hívott módszerrel, mely az utóbbi évek során sokat egyszerűsödött.

Intézmény
2016. April 14.

Hit és hűség

A Magyar Országgyűlés 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy április12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja legyen.

Hír
2016. April 14.

Startol az allergia szezon

A 13. héten Tatabányán jelentősen emelkedett a pollenterhelés. Elkezdődött a nyír pollenszórása, és pollenkoncentrációja gyorsan nőtt, csütörtöktől már magas volt, sőt pénteken a nagyon magas szintet is elérte.

Sport
2016. April 13.

Szerkezetkész a sportcsarnok

Bokrétafát állítanak, vagy bokrétacsokrot helyeznek el a hagyományok szerint az épülő ház legmagasabb pontján, jelezve, hogy fontos munkafázis fejeződött be. S bár a bokrétaállítás elmaradt, erre az ünnepségre érkeztek kedden délelőtt a város önkormányzati, politikai, gazdasági és társadalmi szervezeteinek vezetői, képviselői az épülő sportcsarnokba, abból az alkalomból, hogy szerkezetkész lett a beruházás, kezdődhetnek az augusztusi átadás befejező munkálatai.

Kultúra
2016. April 13.

A Vers ünnepén

A Magyar Költészet Napján József Attila születésnapjára emlékezve került sor a 23. Járási vers- és prózamondó versenyre az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár olvasótermében.

Közélet
2016. April 12.

Maraton a drogmentes Magyarországért

Tizenötödik alkalommal indult útjára szombaton hazánk egyik legnagyobb drogmegelőzési kampánya, a Drogmentes Magyarországért Maraton, amelynek résztvevői 42 nap futással hívják fel a figyelmet a drogok káros hatásaira. Az immár hagyományosnak számító rendezvénysorozat 2000 kilométeres távjával a 19 megyén áthaladva, több mint 300 települést érint.

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek